Újabb sikeres vasi mentorképzés

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Az előző évek sikerére alapozva 2021-ben is megszervezésre került a Nemzeti Művelődési Intézet „Amatőr művészeti csoportok mentorálása” című KAB akkreditált képzése. Ezzel Vas megye is csatlakozott az ország valamennyi megyéjét érintő képzéssorozathoz. Az online megvalósulás lehetővé tette, hogy azon jelentkezők, akik nem fértek be a vasi 28 fős csoportba, más megyékhez csatlakozzanak. Így Vas megye delegálásában összesen 50 fő vett részt az országos képzésben.

A régóta a szakmában tevékenykedő közművelődési szakemberek mellett a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program résztvevői és kulturális közösségszervezés szakos hallgatók is jelen voltak az online órákon. A leendő szakemberek ezzel biztos alapot szerezhettek későbbi gyakorlati működésükhöz és a tapasztalt kollégák is hasznos ismeretekkel egészíthették ki eddigi tudásukat.

Az amatőr művészeti csoportok a közművelődés minden szintjén és színterén jelen vannak, kortól és nemtől függetlenül széles közönségnek nyújtanak rendszeres közösségi élményt. Szerves részei minden település kulturális életének, és egyedülállóan alkalmasak lokális társadalmi problémák megoldására. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy megfelelő szakmai segítséget és támogatást kapjanak a mindennapi működésük során helyben. Ezt egyrészt a teljes megyei szakemberellátottság biztosításával, másrészt az ilyen és ehhez hasonló szakmai továbbképzésekkel kívánja biztosítani a Nemzeti Művelődési Intézet.

A képzés végeztével mind az 50 vasi közművelődési szakember büszkén vehette át tanúsítványát végre személyes találkozás alkalmával Éles Krisztinától, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas megyei igazgatójától. A július 8-án a Megyeháza Dísztermében megrendezett ünnepélyes átadón Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is köszöntötte a résztvevőket, kifejezve örömét, hogy az amatőr művészet és a közművelődés terén megvalósuló képzések milyen jó hatással vannak a megye fejlődésére.

Földesi János

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.