Újabb Komatál közösség Vas megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Csipkerek település csatlakozott másodikként a Komatál hagyományához a Nemzeti Művelődési Intézet hagyományőrző és közösségteremtő munkájának köszönhetően Vas megyében.

A településen már több éve hagyománya van az újszülöttek köszöntésének, így szinte magától értetődő volt, hogy a csipkereki lányok csatlakoznak a Komatál Programhoz. Ebből következően közösségük neve sem meglepő „Újszülött köszöntők” néven alkotnak Komatál közösséget.

A közösség által választott eszközöket – Szénási János hódmezővásárhelyi komatálját, Kajliné Ludányi Margit asztalterítőjét és komakendőjét, valamint Mosonyi Éva névre írott hímestojásait – Éles Krisztina megyei igazgató és Bognár Alexandra módszertani referens adták át az újszülött-köszöntők számára.

Kiss Beatrix közművelődési asszisztens − aki maga is tagja a csapatnak − elmondta, hogy a közösség éppen a kismama születésnapján kezdi el a hagyomány újjáélesztését a faluban. Dókáné Léber Katalin, Kiss Ilona, Kreiter Erzsébet, Tóth Szeneczey Eszter, Káldiné Májer Kitti, Veidinger Roland és Bársony Alexandra segítik a kismamát az elkövetkezendő napokban tápláló ételekkel, ízes falatokkal és – ami a legfontosabb – sok szeretettel és támogatással veszik körbe a gyermekágyas időszakban.

A véletlen úgy hozta, hogy a csipkereki Újszülött köszöntőknek egy meglepetésben is volt része az egyik komatál átadás során. A településre hazalátogatott egy idős hölgy, aki látva őket, megosztotta velük, hogy egészen az ’50-es évekig volt hagyománya − kicsit más formában − a faluban a komatálnak. Abban az időben a keresztszülő volt a „komaasszony”, ő segítette a kismamát az első időszakban. Így egy véletlen találkozás során fonódott össze a jelen és a múlt, mely kezd újjáéledni és továbbfejlődni.

A Vas Megyei Igazgatóság munkatársai bíznak abban, hogy a Komatál szép hagyománya széles körben elterjedtté válik, hiszen ezek a kisközösségek megtartó erővel bírnak, nemcsak a közösségi, a szociális hálót is erősítve a falvakban.

Bognár Alexandra

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.