Újabb képzés vette kezdetét Pécsett
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Megyei Igazgatóság2019. július 17-én indult a második OKJ-s Közművelődési és közönségkapcsolati szakember középfokú képzés Pécsett a Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Megyei Igazgatóságán. Újabb 28 ember kapcsolódik a közel 9 hónapos képzési ciklusba. A megyében végzett képzésnépszerűsítésnek köszönhetően túljelentkezés volt a tanfolyamra, így a szervezők rangsorolták a jelentkezőket, pozitív diszkriminációban részesítve a kistelepüléseket és a szakemberekkel kevésbé ellátott területeket. Így állt össze a névsor.
Az első képzési napon kicsit izgatottan, megilletődötten érkeztek az új „tanulók”. Elsőként a Nemzeti Művelődési Intézetet és a Baranya Megyei Igazgatóságot mutatta be Nemes Krisztina, megyei igazgató. A képzés felépítéséről, menetéről Nagy Andrea adott tájékoztatást. Ezután közösségépítő játékos, kreatív feladatokkal ismerkedtek a csoport tagjai egymással és az igazgatóság munkatársaival. Olyan módszertani feladatokat próbálhattak ki „élőben”, amelyeket a későbbi munkájuk során a saját közösségükben is alkalmazhatnak.
A résztvevők a képzési nap végén egy-egy szóban fogalmazták meg a képzéssel kapcsolatos elvárásaikat, amelyből szófelhőt készítettek az oktatók. Ez a feladat már átvezetett a második nap tematikájára, amely során a sokféle számítógépes tapasztalattal rendelkező hallgatók digitális kompetenciáit próbálták meg felmérni, és a képzés eredményes elvégzéséhez szükséges szintre hozni. Marksz Levente előadásában elhangzott ismeretek rögzülését gyakorlati feladatok is segítették.
A képzési nap rövid betekintést adott a szövegszerkesztés és a különböző prezentációs technikák lehetőségeibe. Az érdekes feladatok és a kiegészítő információk azok számára is hasznossá tették a képzési napot, akik rutinosabb számítógépes felhasználók. Azonban az oktatás célja a képzés sikeres teljesítése mellett az is volt, hogy a hallgatók otthoni közművelődési munkájukhoz is inspirációval, új eszközökkel gazdagodjanak.