Újabb állomás a fejlesztési folyamatban Újlétán

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága 2020. szeptember 29-én ismét Újlétára látogatott, ahol a 2019-ben megkezdett hagyományőrző program fejlesztése volt a téma. Korábban 30 interjú készült, ami a roma közösségek helyzetére, a települési közösségben elfoglalt helyére, szerepére fókuszált.

A feldolgozás után a lakossági kérdőívezés következett, ami több témát is érintett. A vírushelyzet miatt a közösségi beszélgetéseket nem lehetett megvalósítani, ezért helyi konzultációs alkalmat terveztek.  A fejlesztésbe bekapcsolódott a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület is, amelynek képviselője, Csizmadia Mária tartott előadást arról, hogy a hagyományőrzést, átörökítést segítő módszertani anyaggal hatékonyan tudják segíteni a további munkát. Szimáné Tóth Erzsébet Újléta polgármestere elmondta, hogy pozitív változásokat tapasztalnak. Aktívabbak lettek a fiatalok, a közösségi rendezvényeket többen látogatják, mint korábban.

A településen működő roma közösség vezetője Horváth Kálmán, aki az autentikus roma népzene tehetséges képviselője, elmondta, hogy amíg lehetőség volt rá, több közösségi rendezvényen vettek részt, sőt egy kirándulással is sikerült erősíteni a közösséget.  A folyamat következő lépése, hogy egy beszélgetés során közösen feltárják a lehetséges folytatást, amelynek következtében megerősödik a jelenlegi közösség, ezáltal színvonalasabb roma kulturális programok születhetnek, ezek jó példát mutatnak a környező településeknek is.

Szabó László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.