TUdástranszfer mint ZSinórmÉRték (Tuzsér) – Transz- és internacionális kulturális együttműködések a Kárpát-medencében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

A Tuzsér Községért Közalapítvány 2018. július 6-7-én, szeretettel várja az érdeklődőket, Tuzséron a Lónyay-kastély dísztermében megrendezésre kerülő TUdástranszfer mint ZSinórmÉRték (Tuzsér) – Transz- és internacionális kulturális együttműködések a Kárpát-medencében című, EFOP-5.2.2-17-2017-00025 azonosító számú Épített örökség – Szellemi örökség című Konferenciára és műhelytalálkozóra.

A Kárpát – Fest kísérőprogramjaként kerül megrendezésre Tuzséron a Lónyay-kastély dísztermében az Épített Örökség – Szellemi örökség című Konferencia és műhelytalálkozó.

A pénteki napon, a megnyitón Nagyné dr. Schmelczer Erika Tuzsér Községért Közalapítvány kuratóriumának tagja, Ferkovics Tibor Tuzsér Nagyközség Önkormányzatának polgármestere és Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő köszönti a megjelenteket

Kiemelt előadások:

A helyi kulturális és közösségi erőforrások szerepe és jelentősége – Dr. Simándi Szilvia, tanszékvezető egyetemi docens, Andragógiai és Közművelődési Tanszék, Eszterházy Károly Egyetem (Eger)

Lokális örökségi értékek-nemzeti kulturális nyereség – Dr. Verók Attila tanszékvezető, egyetemi docens, Kulturális Örökség és Művelődéstörténet Tanszák, Eszterházy Károly Egyetem (Eger)

A hely, mely abban segít, hogy otthon magyar maradj – Hochbauer Gyula elnök, Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság (Erdély)

Határbontás: lelkek találkozása – Danguly Ervin polgármester, Gyergyószárhegy (Erdély)

Kulturális alapú társadalom- és gazdaságfejlesztési lehetőségeink – Molnár György igazgató, Nemzetstratégiai Kutatóintézet (Budapest)

A Rákóczi Szövetség és a Kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatok – Csáky Csongor elnök, Rákóczi Szövetség (Budapest)

A magyar-magyar kulturális kapcsolatok a Kárpát-medencében. Egy konferenciasorozat tanulságai – Bordás István elnök, Magyar Népművelők Egyesülete (Budapest)

Hagyományőrzés, mint a magyarság megmaradásának záloga – Seszták Oszkár elnök, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Nyíregyháza)

A konferencia és hagyományápoló tábor zárónapján, azaz pénteken és szombaton, az érdeklődők megtekinthetik a gasztroudvart, népi kirakodóvásárt a tábor munkáiból rendezett kiállítást.

Az NMI Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Irodájának munkatársai Magyar Értékek és Hungarikumok Foglalkoztató Játszóházzal várják az érdeklődőket, ahol a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt izgalmas elfoglaltságot jelenthet a 3D-s kirakó és óriás puzzle, mellyel a helyi értékekre, az értékfeltárás fontosságára hívjuk fel a figyelmet, és játékos formában ismertetjük meg a jelenlévőkkel a magyar értékeket és hungarikumokat.

Meghívó

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.