Továbbörökített roma kulturális értékek Tárkányban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság

Lezajlott a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága és Tárkány Község Roma Nemzetiségi Önkormányzatának együttműködésében 2019. augusztus 12-én elindított Roma kulturális értékek továbbörökítése című programsorozat Tárkányban.

A projekt célkitűzései között szerepelt a bevont 12 fő tárkányi roma fiatal ismereteinek kibővítése a magyarországi roma kultúra sokszínűségével és értékeivel egy foglalkozássorozaton keresztül és egy új közösség generálása. Az alkalmak létrejöttében közreműködtek a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának munkatársai, Vörös Istvánné, a Tárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint a felkért szakemberek – Németh Andrea, Benyó Tamás, Horváth Sándor Zsolt.

A foglalkozássorozat ismerkedéssel kezdődött, ahol bemutatták a Nemzeti Művelődési Intézet tevékenységét, valamint a résztvevők és a szakemberek is megismerkedhettek egymással. Az ötalkalmas tanulási folyamat első pontjaként a bevont fiatalok különböző hangszereket próbálhattak ki Horváth Sándor Zsolt jóvoltából, melyeken zenei ritmusokat tanultak. Ezek a ritmusok adták az alapját a később megtanult roma daloknak.

A ritmusok nagyon hamar összeálltak, a résztvevők ritmusérzéke nagyban megkönnyítette ezt a folyamatot. A befogadókészség és együttműködés eredményeképpen hamar el is kezdtek építkezni. Az alapdallam után párhuzamosan három különböző ritmusképletet próbáltak összhangzatban megjeleníteni, sikeresen. A meglepően gyors sikert követően még egy képletet hozzátoldottak a már meglévőhöz, így végül már négy ritmust tudtak a ritmikus részben játszani.

Németh Andrea segítségével a résztvevők betekintést kaphattak a lovári nyelv alapjaiba, megtanulták, hogy hogyan köszönjenek, hogyan érdeklődjenek egymásról, és egyéb hasznos kifejezéseket. A már ismert ritmusképletekre illeszthető dalok szövegeit is elsajátították, hogy a záróalkalommal 5-6 lovári, illetve magyar nyelven előadott dallal készülhessenek az érdeklődő közönség számára.

A művészet egyéb formáival is dolgozhattak a jelenlévők, ugyanis Benyó Tamás a képzőművészet, és irodalom világába vezette be őket. Közösen olvastak roma meséket, melyekhez egyéni munkában készítettek illusztrációkat a saját gondolatviláguk szerint, valamint az agyagozás szépségeivel is megismerkedhettek. Volt közös alkotás is, ugyanis egy közös mesét is életre keltettek a saját, kitalált meséikből összegyúrva, amihez végül egy közös illusztrációt készítettek egy alapozott vászonra.

A folyamat zárásaként egy, a település lakossága, a bevont fiatalok szülei és érdeklődők számára is nyitott záróeseményen kerültek bemutatásra a tanult dalok, valamint az alkotások egy kiállítás keretében, a projekt során elkészült fényképekkel karöltve. A záróeseményen részt vett Tárkány község polgármestere, Mészáros Tamásné, képviselőtestületének tagjai, Duka László, a Komárom-Esztergom megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Tárkány Község Roma Nemzetiségi Önkormányzatának képviselői, és elnöke, Vörös Istvánné, a Tárkányi Művelődési Ház vezetője, Farkasné Lengyel Katalin, valamint a bevont tárkányi fiatalok szülei.

Az esemény látogatottsága és a felszólalók szavai, valamint a bevont fiatalok lelkesedése a projekt szükségességét, valamint működőképességét mutatták. A fiatalok és a szakemberek közös produkciója pedig a hét során megtalált közös hangon szólalt meg, mely osztatlan sikert aratott.

Videós beszámoló

Fotók: Edelmayer Zsolt
Jáger Dávid Tamás

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.