Továbbfolytatódott a „Forrásteremtés módszerei” műhelyfoglalkozás Nyíregyházán

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretein belül a „Forrásteremtés módszerei” műhelyfoglalkozásai folytatódtak Nyíregyházán.

A műhely következő alkalmát Barkaszi Judit foglalkozásvezető igencsak érdekes és fontos, sőt kézen fekvő kérdéssel indította el, mellyel a résztvevők figyelmét sikerült ráhangolni a témára.

Honnan szerezzünk forrásokat és milyen forrásokat? – ezekre a kérdésekre keresték a választ.

Kiemelten fontos eleme a projektnek, hogy az egyén tisztában legyen saját adottságaival, lehetőségeivel. Mindezek mellett kulcsfontosságú egy közösség, egy település, egy szervezet adottságainak a feltérképezése. A csoportos munka során a résztvevőknek lehetőségük nyílt értékes és hasznos készségeik ismertetésére. Itt vált nyilvánvalóvá, hogy még akkor sem egyszerű a megindulás, amikor olyan lehetőségek, források állnak rendelkezésre, amiből azt gondolnánk, hogy egyszerű lehet a megvalósítás. A közösség ereje igazi hajtóerőként van jelen. Emellett a pénz kérdése mindig központi helyen van, de honnan is lehetséges forrást találni? A pályázatok biztosíthatnak anyagi fedezetet, de milyen áron és hogyan? – erre keresték a válaszokat. Nem mindenütt lehetséges pályázatíró szakember igénybevétele. A foglalkozásvezető részleteiben ismertette a pályázatírás optimális folyamatát és azt hogyan is lehet projekt alapú pályázatot készíteni. A résztvevők a kiscsoportos munka folyamán pályázatíró szakember bőrébe bújtak és átgondolták az elhangzottakat, majd interaktív prezentáció formájában bemutatták, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy ők maguk is el tudjanak készíteni egy pályázatot.

A pályázatírás alapjainak megismerése felvetette a kommunikáció és a marketing kérdését is. A siker ott van az ismertségben, bizalomban, eredményességben. Nagy Edina Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság vezetője kiemelte, hogy a közösség ismertségének növelése nem elhanyagolható feladat.

A marketing nemcsak egy szó, hanem célorientált tevékenységek sora. A közösségek felé irányuló bizalom megteremtése, annak növelése időről-időre történik, amelyben fontos szerepet játszik a közösségek eredményeinek ismertetése, azok tudatosítása, mellyel szimpátiát válthatunk ki. A köztudatba kerülés, a társadalmi elismerés, az ottani bázis növelése, beágyazottságának elősegítése egy impulzív folyamat, mert értéket, érzést és erkölcsi tartalmat is közvetít, melyet kellő alázattal kell használni, hogy valós ismertség alakulhasson ki.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.