Thuróczy program 2019

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A színjátszó mozgalmaknak kiemelkedő hagyományai vannak megyénkben. Ennek megőrzése céljából jött létre a Thuróczy György Amatőr Színjátszó Program, amelynek átfogó célja az amatőr színjátszó mozgalom ujjáélesztése, közösségek létrehozása, valamint a megyében dolgozó amatőr színjátszó csoportok szerepének erősítése a helyi közösségek életében.

A 70-es, 80-as években nagyon népszerű volt a műfaj, és igazi mozgalommá nőtte ki magát. Az együttesek változatos repertoárral rendelkeztek, a verses összeállításoktól a klasszikus drámákig mindent játszottak a csoportok.

A Thuróczy György Amatőr Színjátszó Program átfogó célja a megyei amatőr színjátszó csoportok szerepének erősítése a helyi közösségi életben, valamint a figyelemfelhívás ennek a művészeti ágnak mással nem helyettesíthető szerepére az egyéni és közösségi képességek, kompetenciák fejlesztésében. A helyi hagyományok feltárásában, újra átélhetővé tételében játszanak nagyobb szerepet, különös tekintettel az ünnepkörökhöz kapcsolódó dramatikus játékokra, helyi legendákra, történetekre. Szakmai cél a csoportok mentorálása, fellépési, bemutatkozási, esetleg minősülési alkalmak biztosítása. Tágabb értelemben véve a Pajtaszínház mozgalom újjáélesztése, közösségek létrehozása, jól működő megyei felmenő rendszerű fórum és hálózat kialakítása.

A Thuróczy program megvalósítása több lépésből áll. Az első a települések felmérését, a hagyományok és az ünnepkörök szokásainak felelevenítését szolgálja. A felmérés kérdőívek segítségével történik, ami biztosítja, hogy széles körben kapjunk információkat a megyei közművelődési intézményektől, ezzel is aktivizálva a helyi közösségeket.

Hermann Attila

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.