Térségi szakmai tájékoztató fórum Csongrádon
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei IgazgatóságaA Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Igazgatósága soron következő Térségi szakmai tájékoztató fórumát 2019. február 6-án Csongrádon tartotta. A rendezvény helyszínét a csongrádi Művelődési Központ és Városi Galéria biztosította.
A csongrádi térségből megjelenő közművelődési szakemberek, önkormányzatok és civil szervezetek képviselői tájékoztatást kaptak a szakmát érintő törvényi változásokról, az ebből következő tennivalókról és egyéb aktualitásokról.
A Művelődési Intézet Csongrád Megyei Igazgatóságának vezetője és munkatársai a megadott témákon túl is erősítették a már meglévő szakmai kapcsolatokat a megyei közművelődési szakemberekkel.
A tájékoztató fórum eredményességét – a pozitív visszajelzéseken túl – az is mutatta, hogy az előadásokat követően hosszas beszélgetések alakultak ki. A felvetődött kérdéseket megvitathatták, a közös gondolkodás eredményeként újabb találkozók generálódnak a közeljövőben.