Tennivalók – műhelykonferencia aktuális feladatainkról

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A közművelődési törvény változásairól, a minőségfejlesztés és a szakemberképzés időszerű kérdéseiről szervezett szakmai tanácskozást a Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája. A műhelykonferenciának 2018. május 23-án a nyíracsádi Ligetalja Közművelődési és Turisztikai Központ adott otthont. Az intézménnyel hosszú évek óta jó partneri kapcsolatot ápol az iroda, ennek eredményeként közös projektek is megvalósultak az elmúlt időszakban.

 

A vendégeket ‒ a megye közművelődési szakembereit és az önkormányzatok képviselőt, polgármestereket, jegyzőket, mintegy negyven érdeklődőt ‒ Dr. Nagy János, Nyíracsád polgármestere köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy az iroda ezt a települést választotta a tanácskozás helyszínéül. A rövid vitaindítók sorát Kary József, az NMI Művelődési Intézet Szolgáltatásfejlesztési Igazgatóságának vezetője kezdte Törvényi Változások – Új kulturális alapszolgáltatások című előadásával. Minőség – érdek címmel Angyal László, a Hajdú-Bihar Megyei Iroda vezetője, Utánpótlás és motiváció a közművelődésben címmel pedig Dr. Juhász Erika, a Kultúrakutatási és Képzési Igazgatóság vezetője mondta el gondolatébresztő bevezetőjét. Az iroda és a nyíracsádi közművelődési intézmény közös programjáról, a Közösségi mozi és médiaműhely, valamint az erre épülő Élő emlékezet fala című projektekről R. Simor Katalin megyei módszertani referens és Sándor Edit intézményvezető beszélt, majd a résztvevők megtekinthették a nyíracsádi fiatalok alkotását, az Egy csepp Nyíracsád című kisfilmet.

A tanácskozás műhelymunkával folytatódott, amelyben World Café módszerrel váltották egymást a csoportok, hiszen ‒ mint az az előzetes felmérésből kiderült ‒, mindhárom téma iránt fokozott érdeklődés mutatkozott. Számos kérdés vetődött fel a törvény által meghatározott önkormányzati és közművelődési feladatokkal, a „Minősített Közművelődési Intézmény” címre beadandó pályázatok tartalmi és formai követelményeivel, valamint a szakemberképzéssel, utánpótlás-neveléssel kapcsolatban, amelyről a tanácskozás végén összefoglaló tájékoztatást adtak a téma szakértői, a műhelyek vezetői. A minőségfejlesztés, különösen az önértékelés kérdéseiről további tanácskozást szervez az iroda, különös tekintettel a pályázatok beadásának szeptemberi határidejére. Az elkövetkezendő időszakban az iroda segítséget nyújt a pályázatok elkészítéséhez a már sikeresen pályázó intézmények jó gyakorlatainak bemutatásával.

A műhelykonferencia közös ebéddel, a helyi specialitásnak tekinthető nyírségi töltött káposzta elfogyasztásával és falusétával zárult. A résztvevők a helyi lelkész vezetésével megtekinthették Nyíracsád ma református templomként működő Árpád-kori templomát és annak eddig feltárt, több mint 800 éves freskóit.

A szakmai program júniusban elsősorban a minőségfejlesztés, de más aktuális „tennivaló” megtárgyalásának jegyében folytatódik.

Simor Katalin

Fotó: Szabó László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.