Tematikus bábkiállítás „utaztatása”, bábkészítő műhelyek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

Második állomásához érkezett az a bábkiállítás-sorozat, melyet a Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága öt megyei helyszínen valósít meg. Az amatőr bábjátékot népszerűsítő kiállítás helyszínenként 2 hétig látogatható.

A bábjáték a legősibb művészeti ág, amely térben és időben átöleli az emberiség történelmét. A  varázsa abban rejlik, hogy általa az élettelen anyagba tudjuk átvinni érzelmeinket, kifejezhetjük általuk vágyainkat.

A program célja egyrészt a bábjáték személyiségformáló, közösségépítő, hagyományápoló tevékenységének fejlesztése, újjászervezése, másrészt a közösségek vezetői számára módszertani segítségnyújtás, szakmai mentor biztosításával.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatával valósul meg, „A hazai kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása”-ként a magyar bábjáték jövőjéért.

A megyében az amatőr bábjáték „hőskorából” olyan bábok, a játékhoz szükséges eszközök, kellékek maradtak fenn, több magángyűjtő szakember birtokában, melyeknek már a látványa is felkeltheti az érdeklődést a bábozás iránt. Ezek a megyében vándorkiállítás formájában kerülnek bemutatásra. A kiállításmegnyitók kísérő programjaként bábelőadással és bábkészítő műhelyfoglalkozással várják a gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

A bábkiállítás helyszínei:

  • Városi Galéria – Fehérgyarmat
  • Vasvári Pál Múzeum – Tiszavasvári
  • Dégenfeld Művelődési Központ, Könyvtár és Kastélymúzeum – Baktalórántháza
  • Városi Művelődési Központ és Könyvtár – Rakamaz
  • Művelődési Ház és Könyvtár – Záhony

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.