Téli szünet a Pajtaszínházban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatóság

A VI. Pajtaszínház Programban résztvevő amatőr színjátszó csoportokat is érintették a járványügyi intézkedések, nincs ez másként a Pest megyét képviselő Kisspista Színház esetében sem.

A Kormány által kihirdetett járványügyi intézkedések értelmében november 11-től személyes találkozóra nincs lehetőség, illetve a próbák helyszínét biztosító Bálint Ágnes Kulturális Központ is zárva tart. Ettől függetlenül – ha nem is olyan intenzíven -, de más platformon készülnek a csoporttagok. A szereplők otthon tanulják a szövegüket, és vannak, akik a díszleten dolgoznak. A csoport online tartja a kapcsolatot egymással, és a virtuális tér segít nekik abban is, hogy megbeszéléseket, akár részpróbákat tartsanak. November 27-én a csoportvezető, a mentor, és a Pest Megyei Igazgatóság munkatársa online beszélgettek a darab részleteiről és a következő lépésekről.

Amint a járványügyi helyzet is lehetővé teszi, a Kisspista Színház a megszokott módon folytatja a felkészülést a Pajtaszínházi Szemlére.

A program megvalósulását az EMT-E-19-0115 pályázati azonosítószámú Támogatói Okirat alapján nyújtott támogatás biztosítja.

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.