Tegyünk együtt, önkéntesen!

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága rendhagyó Önkéntes Nyílt Napot tartott 2019. október 8-án. Az érdeklődők megismerhették az önkéntes lehetőségeket az igazgatóság programjain belül, és tájékozódhattak az önkéntes tevékenység hasznosságáról.

A találkozási nap több szempontból is hasznos volt a résztvevők számára, hiszen a Művelődési Intézet Közművelődési és közönségkapcsolati szakember képzésének időpontja is egybeesett a nyílt nappal. A képzésen részt vesz Ujhelyi Henrietta is, akinek önkéntes tevékenysége megyei hírű, a SZÍN Közösségi Művelődés című folyóiratban is jelent már meg vele interjú. Így a résztvevők nemcsak az igazgatóság vezetőjétől és közművelődési referenseitől kaphattak tájékoztatást az önkéntes tevékenység hasznáról, hanem első kézből is értesülhettek arról, mennyi örömforrás rejlik az önkéntes tevékenységben.

Éles Krisztina megyei igazgató kifejtette, hogy bár az önkéntesség haszna nem mérhető anyagi juttatásokban, és ki is mozdítja az embereket a komfortzónájukból, ugyanakkor mentális egészségre gyakorolt hatása rendkívüli, hiszen a közösséghez tartozás élményével ajándékozza meg művelőjét.

Bognár Alexandra közművelődési referens az igazgatóság programjain keresztül mondta el az érdeklődők számára, hogy milyen önkéntes tevékenységre van lehetőségük az intézményen belül. Ez a kör rendkívül széles, egészen az apró segítségektől egy teljes program végigkíséréséig terjedhet.

A megyei igazgató és a közművelődési referens is hangsúlyozta, hogy az élményen túl munkatapasztalatot, készséget és jártasságot lehet szerezni a közművelődés területén.

A program nem titkolt célja, hogy minél több fiatalt megnyerjenek a közművelődési szakma számára, ami talán néhányuk hivatásává is válhat, másoknak pedig egy hasznos hobbi lehet.

Október és november hónapban a projekt folytatódik: Bognár Alexandra közművelődési referens a megye négy középiskolájában tart rendhagyó osztályfőnöki órákat. Az igazgatóság a programot a H+ Média és Kulturális Egyesületet bevonva valósítja meg, amely a tervek szerint november végén egy „Önkéntes Börzével” zárul.

Bognár Alexandra

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.