„Te is tudsz koreografálni!” – Műhelyfoglalkozás Városlődön

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosító számú projektjének keretein belül német nemzetiségi tánccsoportvezetői műhelyt indított Veszprém megyében. A műhelyfoglalkozás következő alkalmára 2019. augusztus 31-én került sor Városlődön.

A foglalkozás első részében a június 7-én megtartott táncpróbát értékelték, elemezték. A Pergő-Rozmaring Táncegyüttes ifjúsági és felnőtt korosztályú táncosokból álló, összeszokott közösség, amely kettős profilú tánccsoportként a magyar és a magyarországi német nemzetiségi tánckultúra kincseit egyaránt megjeleníti a színpadon. Ennek megfelelően a táncpróbákon is megfigyelhető ez a kettősség. Természetesen meghatározó, hogy milyen jellegű fellépésre készül épp a csoport, milyen koreográfiát tanul be éppen a tánckar.

Közösen felvázolták a táncpróba ajánlott felépítését, szerkezetét, időbeosztását, munkaformáit és az alkalmazott módszereket. Kiemelték a bemelegítés fontosságát, az erőnléti és a tartásjavító gyakorlatok arányát. Felhívták a figyelmet a közvetlen utánpótlás felzárkóztatásánál végzett differenciált munka jelentőségére és a szólótáncosok/rangidősek segítő munkájára, példamutatására. A repertoár próbálása és az új, készülő koreográfia gyakorlásának egészséges aránya, illetve a stílusgyakorlatok jelenléte is meghatározó lehet a próba tervezésénél.

A foglalkozás második részében gyakorlatban kipróbálták, melyek azok az átmozgató bemelegítő elemek, amelyek a nyugdíjas korosztály számára is (kötelezően) ajánlottak, majd az általános iskolai és ifjúsági korosztálynál végezhető fizikai állóképességet, testtartást, mozgáskultúrát, ritmusérzéket fejlesztő feladatokat elemezték, helyezték középpontba. Játékos formájú, minden korosztály számára ajánlott, koncentrációskészség-fejlesztő gyakorlatokat tanultak, amelyek jól beépíthetőek a táncpróba szerkezetébe, és hosszútávon közösségformáló hatásuk is megfigyelhető. A foglalkozás befejező részében a korábban megtanult Stern polka lépésanyagát alapul véve csoportokban – irányított csoportalakítással – dolgoztak: megadott terjedelemben eltérő korosztály számára (általános iskolai alsó tagozat/ felső tagozat/ felnőtt korosztály) számára fűzték össze a lépésanyagot, főleg a térforma váltásokra koncentrálva. Az elkészült kis „koreográfiákat” a csoportok egy-egy képviselője megtanította a többieknek, majd közösen eltáncolták az etűdöket és felvételt készítettek a produkciókról. Megtapasztalták, hogy a felvételek elemzése, a táncprodukció visszanézése mindig jó lehetőséget biztosít a fejlődéshez.

A műhelymunka szeptember 28-án folytatódik Városlődön, amikor a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett kulturális műsort figyelik meg különböző szempontok alapján.

Mihalcsik Márta

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.