Tavaszvárók Komádiban
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei IgazgatóságÁprilis 26-án Komádiban, a városháza nagytermében a Tavaszváró közösségek című hálózatfejlesztési szakmai napra érkeztek a térség közösségi művelődésben érdekelt szervezetek és önkormányzatok képviselői. A tanácskozás alapgondolata, összhangban az NMI Művelődési Intézet funkcióival, közvetíteni, bemutatni a helyben megvalósult jó gyakorlatokat, összekötni és kezdeményezni a térségben az iroda partnerei közötti együttműködést és további fejlesztéseket kezdeményezni.
A Csicseriborsó Gyermek Citera Zenekar előadása megteremtette a tanácskozás alaphangulatát a kedves helyi dallamok bemutatásával. Tóth Ferenc Komádi város polgármestere ismertette a város sajátos gazdasági és társadalmi helyzetét és azokat a fejlesztéseket, elképzeléseket, amelyek a közeljövőben valósulnak meg a településen. Hozzáadott értékeink címmel az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának vezetője mutatta be a közösségi művelődés szerepét és a Művelődési Intézet lehetőségeit a helyi társadalom és gazdaságfejlesztésben.
Kultúraközvetítés, programszervezés Bihar szélén címmel, egy igen szórakoztató és számos ötlettel fűszerezett előadást hallhattak a jelenlévők B. Kiss Andreától, a Csökmő Faluház és Könyvtár igazgatójától. Egy kistelepülés közművelődésének kiváló gyakorlatát ismertette Magyari Gabriella a Gázsy János IKSZT és Faluház igazgatója Mezőpeterdről. A helyben felmerülő problémákra, igényekre innovatív válaszokat adó szakember által megvalósított programok elismerést váltottak ki a résztvevőkből. Fontos szakmai kérdésekre reflektált Fehér Péter a Komádi Közösségi Ház és Könyvtár igazgatója, aki esélyegyenlőségi jó gyakorlatokat mutatott be Komádiból. A fiatal szakember három sikeres és eredményes projektet ismertetett a témakörből.
Ezt követően a település helyi értékeinek ikonja, a híres komádi fehér hímzés volt a találkozó középpontjában. Seprenyi Dánielné szakköri tag, nyugalmazott pedagógus a komádi hímzés motívumvilágáról tartott előadást, majd egy mintaértékű, jó gyakorlatot láthattak a résztvevők a Komádi szakkör történetének bemutatásával. A több évtizedet átölelő szakköri történet alkalmas volt láttatni és érzékeltetni, egy ilyen amatőr művészeti közösség rendkívüli társadalmi fontosságát egy település életében. Dr. Takácsné Polgár Adél könyvtáros előadása több résztvevőben is felkeltette a saját településükön működő közösségek történetének a feltárása iránti igényt. Szakmai programot közös ebéd zárta. A program kiváló megszervezésében és mintaértékű megvalósításában Csordás Jánosné közösségi koordinátor meghatározó szerepet töltött be. A tanácskozás több olyan kérdést és problémát érintett, valamint olyan igényeket jelenített meg, amelyekkel a Hajdú-Bihar megyei iroda a jövőben tovább kíván foglalkozni.
Angyal László
Fotó: Szabó László