„Tanulás-tanítás” – Népfőiskolai műhelysorozat Békés megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

A „Művelődő közösségek az Alföldön” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149 azonosító számú projekt keretein belül megvalósuló népfőiskolai műhelysorozat kilencedik alkalma került megrendezésre Békéscsabán, a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóságán.

A műhelysorozat legutóbbi, 2019. október 17-én lezajlott alkalmának témája a tanulás és tanítás elmélete volt. Az előadást Medvegy-Andelic Marija közművelődési referens tartotta. A műhelyfoglalkozást elméleti részre és tréning gyakorlatra bontotta az előadó.

Az elméleti részben a résztvevők betekintést nyertek a tanítás-tanulás folyamataiba melynek részeként, érintették a tanuláshoz való jog kérdéskörét is. Az előadó beszélt arról, hogy az egyházaknak köszönhetően mikor és milyen módon indult el a szervezett oktatás és hogy napjainkig hogyan fejlődött az. A felnőttképzés történeti áttekintését követően a felnőttképzési rendszer által elsajátítható kompetenciák kerültek górcső alá, melyek megszerzésével a felnőtt ember személyiségének céltudatosan szervezett fejlesztése valósul meg. Hiszen minden tanítási és tanulási folyamat az egész életen át tartó önfejlesztést, az élet minden területére kiterjedő tudás megszerzését szolgálja. Továbbá bemutatásra kerültek a formális, a nem-formális, és az informális oktatás-tanulás formái, illetve a tanulás különböző formáinak egymáshoz való viszonya is.

Ezen ismeretek birtokában a résztvevők megbeszélték, hogy saját településükön milyen a tanulás, illetve a tanítás rendszere, folyamata. A gyakorlati csoportokban zajló munka olyan problémákra és megoldásokra mutatott rá, amik hasznosak lehetnek az előadás résztvevőinek későbbi, települési munkájukban.

Csibor Márton

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.