Tájház – az értékek koronája Gencsapátiban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

2017. november 21-én az értékfeltáró és jövőtervező folyamatok mellett egy tájház létrehozásának jelentőségéről és a benne rejlő közösségerősítő lehetőségekről szervezett fórumot a Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár, valamint az NMI Művelődési Intézet.

A Kézbe adott népi hétköznapok című műhelysorozat első állomására az aktív helyiek mellett a megye több szegletéből érkeztek érdeklődők azzal a céllal, hogy ötleteket gyűjtsenek, tapasztalatokat szerezzenek a saját településükön található tájház közösségi működtetéséhez, vagy új helytörténeti gyűjtemény létrehozásához.

A délután a gencsapáti helytörténeti „szoba” kincseinek megismerésével indult, majd a résztvevő gyermekek és szülők a helyi kézművesektől sajátítottak el gyöngyfűző, fonó fortélyokat.

A beszélgetésfolyam során Tóth Kálmán múzeumpedagógus és Nagy Endre múzeológus, a Nyugat-Magyarországon található tájházak, állandó néprajzi kiállítások két legjártasabb szakértője buzdította arra a résztvevőket, hogy a 24. órában mentsék meg a népi kultúra még fellelhető értékeit. Ezt azonban nagy odafigyeléssel, a rendszerezést, leltárkészítést, az előkerült tárgyak történetei, a hozzájuk tartozó legendák felkutatásával tegyék; hiszen ezeken keresztül ismerhető meg egy település múltja a lehető legrészletesebben.

Varga Albin a gencsapáti művelődési ház vezetője a gondolatfolyamot továbblendítve számolt be a községben zajló, példaértékű értékfeltáró tevékenységről. Megerősítette, hogy egy-egy fotó, egy véletlenül előkerült eszköz mennyi információt rejt magában, amelyre aztán egészen új tervek is felfűzhetők.

Paukovics Józsefné Cák község polgármestere a Vas megyei értékek között is szereplő, műemléki védelem alatt álló Cáki Pincesor működtetése kapcsán szerzett élményeiről beszélt. Szólt a helyi közösség motiválásának eszközeiről, arról, hogy a szomszédságukban található, őseik által évszázadokig megóvott nemzeti érték örömet szerezzen a Cákon élőknek és meglássák benne a kulturális gazdaságfejlesztő lehetőségeket. A kistelepülés magas kultúra iránt elhivatott magja évről-évre újabb és újabb rendezvényeket kelt életre; kiállításokat, koncerteket, táncházakat, gasztronómiai bemutatókat szerveznek a turizmus fellendítésére és a helyi alkotók és termelők „helyzetbe hozására”.

Bangó Mária Mira tudósítóként az internetes médiában rejlő, a kistelepülések által csak kevésbé kihasznált potenciálra hívta fel a figyelmet.

Az estébe nyúló, inspiráló eszmecserét Tanai Erzsébet többszörösen kitüntetett népdalénekes tanítványainak meglepetés előadása szakította félbe. A helyi gyűjtésű népdalokat előadó, csillogó szemű fiatalok mosolya is bizonyíték arra, hogy az élővé tett hagyomány a nemzeti kultúra fennmaradásának záloga.

Éles Krisztina

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.