Színháziskola az advent jegyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei IgazgatóságBefejezték tanulmányaikat a színháziskolások Debrecenben. 2019. december 10-én, az utolsó csoport is sikeres vizsgát tett és átvehette a tanúsítványokat.
Debrecenben, három csoportban összesen 56-an végezték el a 30 órás drámapedagógus képzést a Lázár Ervin Program keretében. Mindhárom csoport a Vojtina Bábszínházban hallgatta meg az elméleti előadásokat Láposi Terkától és Asbóth Anikótól, a bábszínház vezetőitől.
A csoportok a bábos ház kamara előadásain is részt vehettek, bepillantva az adventi illetve a betlehemezős rítusjátékokba. Az előadások elemzése, a látottak értékelése sok érdekes beszélgetésre adott alkalmat, miközben számos fontos információ és tudásanyag is a hallgatók birtokába került.
A különleges, ünnepi játékokon való részvétel a felnőttek számára is átélhetővé, megélhetővé tette a várakozás örömteli pillanatait. Elmesélésük szerint feltöltötte őket új energiákkal az év végi hajrá előtt. Ezért is bíznak sokan abban, hogy a Színháziskolának lesz folytatása jövőre.
R. Simor Katalin