Szeretetvendégség Csehimindszenten

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának kezdeményezésére 2019. október 4-én indult el Csehimindszenten a „Szeretetvendégség” – Roma nem roma kultúrák találkozása projekt.

A november végéig tartó program során a találkozásokon alkalmazott közösségépítő módszerek egymásra épülnek, egymás megismerésével egyre közelebb kerülnek egymáshoz a roma és nem roma családok. A közös cél, hogy a program zárásaként egy olyan alkalom jöjjön létre, ahol a közösen alkotott produkciókból, a gyűjtött értékekből létrehozott kiállítás szintén abban erősítik meg a közösséget, hogy az együtt megfogalmazott célokat közösen könnyebben meg lehet valósítani.

Első alkalommal 20, 7-11 éves gyermekkel kezdődött el a munka. Az ismerkedést követően közösségépítő játékok következtek. Minden gyermek megrajzolta saját címerét, így is kifejezve egyediségét, el is magyarázva társaiknak, miért éppen ezt rajzolták. Ezt követően megnevezték legjobb barátjukat, felruházva azzal a tulajdonsággal, amiért ő a legjobb barát. A nap zárásaként kacsintós játék következett, amiben már fontos szerepe volt az egymásra figyelésnek is, mintegy előre vetítve a program lényegét, az egymás felé fordulás, odafigyelés fontosságát, közösségépítő erejét.

A nap végén feladatul kapták a gyerekek, hogy a legközelebbi alkalomra kérdezzék ki nagyszüleiket arról, hogy ők milyen meséket hallottak gyerekkorukban, milyen dalokat énekeltek nekik.

Károly Andrea

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.