Szerelmi háromszög két komédiában – pajtaszínházi díszbemutató Kardoskúton

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

Harsány nevetés és tapsvihar kísérte a Kardoskúti Főnix Amatőr Színjátszó Társulat teltházas díszbemutatóját 2019. január 20-án vasárnap, a Móra Ferenc Művelődési Ház nagytermében.

A IV. Pajtaszínház Program keretén belül Nóti Károly két művét, Az antennabetyár és a Madame Sabin elrablása című bohózatot vitte színre a társulat, Fehér Tímea, a Békéscsabai Jókai Színház színművészének szakmai mentorálása alatt. A színjátszó közösségből néhányan korábban már tagjai voltak egy amatőr helyi színjátszó körnek, így tapasztalataik átadásával, a színészettel még csak most ismerkedő fiatalok eredményesebben tudtak felkészülni, s ez a színpadi játék minőségén is tükröződött, de a magas színvonalhoz az újonnan vásárolt színházi világítástechnikai eszközök is hozzájárultak.

Az előadás előtt a közönség meghallgatta a Himnuszt majd Lengyel György polgármester úr köszöntő beszédét. Elmondta, hogy a himnusz ógörög eredetű műfaj, mely eredetileg az ősi istenek dicsőítésével, azok kegyét kívánta elnyerni, később viszont a megszülető nemzetállamok identitástudatának leképeződésévé vált. A magyar himnusz azonban egyszerre fogalmaz meg fohászt és tükröz őszinte önvizsgálaton alapuló identitástudatot, s e tekintetben egyedülálló. Kiemelte, hogy az előadás Nemzeti Művelődési Intézet IV. Pajtaszínházi Szemléjén is bemutatásra kerül január 27-én vasárnap 16:00 órakor a Nemzeti Színház Kaszás Attila termében. A budapesti előadást közel 70 helyi lakos szeretné megnézni, akik közül többen elszármazottak és ma már Budapesten élnek.

A díszbemutatót megelőző szving zene a 40-es évek hangulatát csempészte a művelődési ház falai közé, amit a színpadkép (a nagy gonddal elkészített, korhű díszlet és a korszerű színpadi világítás) is igazolt. A színészek – maguk is kedélyes emberek lévén – valósággal „élték” a komédiát, mókás allűrökkel ruházva fel az általuk megformált karaktereket, így garantálva a folyamatos nevetést és az előadás utáni vastapsot.

A társulat a nagysikerű előadást követően ünnepélyes keretek között köszönte meg Fehér Tímeának, a Békéscsabai Jókai Színház színművészének mentori munkáját, aki dicsérte a társulat látványos fejlődését, rugalmasságát és problémamegoldó készségét. Köszönet illette továbbá Tokár Jánost, a Nemzeti Művelődési Intézet módszertani referensének szakmai támogatását és Száraz-Nagy Tamás koordinátori munkáját.

Végezetül a társulat és a vendégek a helyiek által készített szendvicseket elfogyasztva kedélyes beszélgetéssel és természetesen a bemutató kiértékelésével zárták a napot.

    

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.