Szerelmes népdal Vassurányban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A népdalok dallamvilága lenyűgözően egyszerű, így bárkinek sikerélményt adhat előadásuk. Akik „csak” kedvtelésből, a közösségben való éneklés öröméért fakadnak dalra, azok is csodát tudnak művelni a színpadon kellő gyakorlással, tisztelettel és szeretettel. A népdalok szövege pedig korszakokat idéz, két-, (sőt több-) értelműségük számtalan jó tanáccsal látja el a figyelmes hallgatóságot.

Vassurányban immár 13. alkalommal találkoztak a népdalok szerelmesei 2019. október 19-én. A Répcementi Férfikar Bükről, a Perenyei Hagyományőrzők Perenyéről, az Őszirózsák Kórusa Szombathelyről, a Tápláni Gyöngyvirág Dalkör Táplánszentkeresztről, az Aranypatak Asszonykórus Toronyból, a két települést: Vasszécsenyt és Tanakajdot képviselő Rozmaring Asszonykórus, valamint a kórustalálkozó megálmodói a „Vassurányért” Kulturális Egyesület Dalköre adott ízelítőt az elmúlt évben elsajátított népdalcsokrokból, helyi gyűjtésekből.

A dalostalálkozó minden évben egy adott téma köré építi a délután tematikáját, az idén a szüret és a bor volt a vezérfonal. A csoportok rendkívüli alázattal készülnek egész évben a bemutatóra, amely részben megmérettetés is. Persze ilyenkor nem a szakmai zsűri értékelése és a vándorserleg elnyerése a legfontosabb, hanem az azonos érdeklődésű társak előtti szereplés motivál.

A hasonló értékrenddel bíró, hasonló eredményeket elérő és szomorúságokat megélő közösségekkel való találkozás ad muníciót a folytatáshoz, a fejlődéshez. A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága által szervezett „Minőség és Hagyomány – Értékké váló közösségek” című műhelysorozata éppen ezért választotta ezt az alkalmat arra, hogy résztvevőit egy ilyen színvonalas eszmecserére invitálja.

A Vassurányt ékesítő Schilson-kastély nagytermét a szervezők csodálatos, legkisebb részleteiben is az őszt, a szüretet és a bort középpontba helyező díszlettel csinosították. Az ünnepet elindító közös éneklés után sorra álltak színpadra az izgatott előadók, hogy Éles Krisztina megyei igazgató és Pados Eleonóra gazdasági referens – az általuk felkért – zsűritagok előtt megmutassák az eddig még elő nem adott dalcsokrokat, a legújabb településükön felfedezett motívumokat, szövegeket. Minden egyes közösség összeszokottan, fegyelmezetten, egymásra koncentrálva, ugyanakkor vidáman, lelkesen állt színpadra. Szebbnél-szebb egyenöltözeteket sorakoztattak fel a csoportok, hoztak eszközöket, díszletet, sőt még kísérő zenészeket is.

A fellépők sorát az a Hirtelen 5 lett Zenekar zárta, amely a Vassurányi Dalkör tagjainak gyermekeiből, unokáiból állt össze, hogy a modernet a népivel, a nagypapát a sihederrel megbarátkoztassa.

A különlegesen jó hangulat műhelybeszélgetéssel zárult. A közös vacsora mellett sok szakmai kérdést válaszoltak meg az igazgatóság munkatársai; s adtak a megmaradás, az utánpótlás, a fejlődés, a forrásteremtés, az értékké válás kérdéskörében tanácsokat egymásnak Vas megye népdalénekesei.

Éles Krisztina

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.