Személyes jelenlétben folytatódik a Közművelődési Szakember 1. képzés
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei IgazgatóságaA Kormány 177/2021. (IV. 15.) Korm. rendeletében megjelent lehetőséggel május 17-től visszatér a kontakt oktatási formára, a jelenlegi digitális oktatás helyett az OKJ-s képzésekben. Így május 19-én Csongrád-Csanád megyében is a védelmi intézkedések fokozatos megtartása mellett lehetőség nyílt a felsőfokú szakember képzést kontakt formában megtartani.
Dohorné Kostyál Zsuzsanna, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatója nagy örömmel köszöntötte a résztvevőket, hiszen mindenki számára előnyösebb a személyes találkozás.
Ismertette az Intézet Közösségépítő Kultúránk programsorozatát, aminek keretében Lakitelekre és Kápolnásnyékre egy ingyenes színházlátogatáson és vezetett intézménybemutató túrákon vehetnek részt. Ez egy jó lehetőség, hogy a pandémia után újra közösségi eseményen vehessenek részt a csoportok, családok, közösségek. A megyei igazgatóság koordinálja a programot, várja folyamatosan a jelentkezéseket.
Ezt követően vezetési tréninget tartott az oktató, aminek keretében kiscsoportokban is tudtak együtt dolgozni a résztvevők a feladatokon.
Délután pedig a 2. modulzáró keretében szóbeli vizsgán a kihúzott kérdések alapján a kiválasztott intézmény/szervezet forrásteremtésének technikáit ismertették. A vizsgán mindenki megfelelően teljesített, jól elsajátították a 2. modul ismeretanyagát.
Zombori Zsuzsanna