Szekszárdon is NYITottUNK

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

2021. május 15-én szombaton reggel, már 9 óra után gyülekeztek szombaton az érdeklődők a Szekszárdi Agóra Művészetek házánál. Berlinger Attila ügyvezető igazgató és Gyurkovics János, Szekszárd alpolgármestere közösen nyitották ki, több mint fél év zárvatartás után a kulturális intézmény kapuját.

A megnyitót követően online megtekintették a központi ünnepség online adását, meghallgatták Lezsák Sándor elnök úr, Fekete Péter államtitkár úr és Závogyán Magdolna ügyvezető asszony köszöntőjét. Az online adás után Gyurkovics János alpolgármester, majd Berlinger Attila köszöntötte a megjelenteteket, valamint örömét fejezte ki, hogy a közművelődési intézmények, színterek kinyithatják a kapuikat.

A Babits Mihály Kulturális Központ a múlt évben, 2020-ban ünnepelte alapításának ötvenedik évfordulóját, s ebből az alkalomból készült egy jubileumi kiadvány, melyet a pandémia miatt nem tudtak bemutatni a nagyközönségnek. E szombati Kapunyitogatóban méltó helyet kapott, és külön érdekes volt, ahogy az egykori igazgatók szívesen emlékeztek vissza a régi évekre.

A pódiumbeszélgetést követően az igazgató úr  egy-egy virágcsokorral, és kiváló szekszárdi borral köszönte meg a régi kollégák munkáját, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóságának segítségét. A köszöntéseket a roll-up kiállítási megnyitója követte, amelyre Berlinger Attila invitálta az egybegyűlteket egy kis magyarországi agórák közötti kalandozására.

Az ünnepélyes nyitórendezvényen közreműködtek Lozsányi Tamás és Lozsányi Soma orgonaművészek, a Bartina Néptáncegyüttes szólistái, valamint a Szekszárd Jazz Quartet zenészei, s így ezzel a szép egybeszerkesztett ünnepséggel nyitotta meg Tolna megye a közművelődés kapuit.

A nyitónapon a sajtó szép számmal képviseltette magát,  megjelent többek között az MTV, a  Tolnai Népújság, a Tolnatáj Televízió is.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.