Szakmai programok segítik a bábcsoport tevékenységét

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet az amatőr művészeti tevékenységek támogatására szervezi meg az immár harmadik éve megrendezésre kerülő, országos kiterjedésű Bűvös Bábos programot. A program a magyar bábjáték jövőjéért az idei évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott pályázat keretén belül, a Nemzeti Tehetség Programban, a hazai kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatásából valósul meg. A program fő célja a közösségépítés, amely az élményközpontú tanulási színterekként szolgáló kistelepüléseken a bábjáték újjáélesztésére, továbbfejlesztésére fókuszál.

A 2017-ben útjára indított Bűvös Bábos program folyamataihoz csatlakozva a Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága 2018-ban Szeghalmon a Szivárvány Bábcsoport támogatását tűzte ki célul, ahol a megalakult bábcsoport közösségépítő folyamatait segítette. Majd 2019 februárjától egy Pusztaföldváron, 18 fő általános iskolás által életre keltett „Apropó Bábcsoport” névre hallgató kis csapat bábjátékos tevékenységét karolta fel.Az országos bábjátékos közösség megerősítésére az egyes megyékben meghirdetett műhelymunkákba is bekapcsolódhatnak a Bűvös Bábos programban résztvevő pedagógusok és gyermekek egyaránt. Egyik ilyen lehetőségként szolgált 2019. április 23-án a Hajdú-Bihar megyében, a Vojtina Bábszínházban megtartott, „A paraván mögé!” elnevezésű műhelymunka. A műhely során Láposi Terka művészeti vezető adott hasznos tanácsokat a bábtervezés, a kivitelezés és esztétikai megformálás témaköreiben. A megszerzett ismereteket a támogatott bábcsoportok csoportvezetői azonnal hasznosíthatták a településükön a soron következő tematikus foglalkozásaikon.
Az újonnan alakult bábjátékosok számára egy másik együttműködést jelenthet egy-egy mentori látogatás megszervezése. E célból kapott meghívást Lenkefi Zoltán, a békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója Pusztaföldvárra, az Apropó Bábcsoport lelkes nebulóihoz, ahol a játékos óra kreatív szakaszában a bábfajták kiválasztásával kapcsolatos, a bábkészítés technikai, gyakorlati javaslataival segítette a csoportot.

Medvegy-Andelic Marija



 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.