Szakmai Nap Békés megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, ám ez alkalommal, a megszokottól eltérő formában Közművelődési Szakmai Napot tart 2020. december 3-án.
A Szakmai Nap, a kialakult vírushelyzetre és járványügyi korlátozásokra való tekintettel, online térben kerül megrendezésre. Témáját a december 1-én induló Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program (KFKP) adja. A szakmai napra a programban résztvevő, leendő munkatársakat és az őket delegáló települések önkormányzatának polgármestereit és jegyzőit hívtuk meg az eseményre. A Szakmai Nap levezetője, Csibor Márton, a megyei igazgatóság vezetője lesz, aki bővebb tájékoztatást ad majd a program részleteiről illetve, annak megvalósításáról.
A jelentkezők regisztrációja megkezdődött, a korábbi alkalmakhoz képest ez is változott, hisz virtuálisan történik. Célunk, hogy a képzési és foglalkoztatási programban résztvevők és érintettek számára minden fontos információt átadjunk, hogy a lehető leggördülékenyebben menjenek a tavaszi időszakra tervezett személyes találkozások.
Fajó Attila