Szakmai nap a királynék várában

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága második alkalommal szervez szakmai napot  „Közös Pont” címmel 2019. május 22-én, 10 órától a Diósgyőri vár lovagtermében. Az elmúlt alkalmakhoz hasonlóan most is a helyi közművelődést érintő fontosabb kérdések, problémák, megyei sajátosságok, kapcsolatépítés és együttműködés fontossága, forrásteremtési lehetőségek és a szakmát érintő statisztikai adatszolgáltatás, valamint annak nehézségei kerülnek előtérbe.

A megyei igazgatóság munkatársai a térség 16 járásának intézményeiből és közösségi színtereiből várják a szakma iránt elkötelezett kollégákat a kora délutánba nyúló előadásokkal. A résztvevők a köszöntő után, röviden megismerkedhetnek a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatóságának feladataival, stratégiájával, működésével. Ezt követően jó gyakorlatot mutat be a házigazda, Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője a helyi kulturális alapú gazdaságfejlesztés területéről. A módszertani referens kollégák szakmai előadásokat tartanak a forrásteremtési lehetőségekről, valamint az egyik legtöbb fejtörést és nehézséget jelentő  közművelődési statisztikai adatszolgáltatásról. Az ebédszünet után lehetőség nyílik tárlatvezetéssel egybekötött vártúrán részt venni, majd kötetlen beszélgetésre, ötletelésre invitálják az érdeklődőket, hogy közösen találjanak megoldásokat a térségben jelen lévő, szakmát érintő kihívásokra.  A szakmai napon való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött.

Jelentkezési határidő: 2019. május 18.

Bővebb információ és regisztráció: Bogoly Erzsébet módszertani referens, (bogoly.erzsebet@archive2021.nmi.hu)

Miskolc_2019 Közös Pont Meghívó

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.