Szakmai műhelymunka további lépései Somogyban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Megyei Igazgatóság

2019 májusában friss lendülettel folytatódtak a Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Megyei Igazgatósága által februárban elindított kistelepülési közművelődési szakmai műhelyfoglalkozások.

A tavaszi találkozók első helyszíne 2019. április 25-én Zselicszentpál község volt. Szabó József polgármester szelíd büszkeséggel mutatta be a települést, mesélt múltjáról, jelenéről és a jövőbeni fejlesztési elképzelésekről.  2019. május 14-én pedig Somogyvár fogadta a műhelytagokat támogató szeretettel. Hegedüs Henrietta programszervező kiselőadás keretében ismertette a település kulturális tevékenységét. 11 település szakemberei gondolkodtak közösen, keresték a lehetőségeket a közművelődési alapellátás minél magasabb szintű biztosításának érdekében. A műhelytalálkozó résztvevői – egy fő kivételével – mind jelentkeztek a Nemzeti Művelődési Intézet Közművelődési és közönségkapcsolati szakember OKJ-s képzésére. A jelenlévők mindegyike az önkormányzat által fenntartott közösségi színterekben dolgozik. A műhelyfoglalkozás során újra átbeszélték a Muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997 évi CXL. törvényt, valamint a 20/2018. EMMI rendeletet is. A közös gondolkodás mentén frissítették a közművelődéssel kapcsolatos alapfogalmakat is.

A Művelődési Intézet Somogy Megyei Igazgatóságának munkatársai előadásokkal és az előadások témáját a gyakorlatba átültető kiscsoportos foglalkozások vezetésével erősítették a kollégák ismereteit. Közművelődési programok – tervezéstől a megvalósításig, illetve Alapfogalmak és eljárások a rendezvényekhez kapcsolódó gazdasági feladatokról címmel Berlik Mária és Radics Natália tartott összefoglaló előadást a rendezvényszervezés alapjairól. A prezentációkat mindkét esetben közös megbeszélés követte, ahol a résztvevők saját tapasztalataikat is megosztották a témákkal kapcsolatosan. A csoportmunka teret adott a saját vélemények megformálásán kívül az esetleges problémák, örömök kibeszélésére is.

A kistelepülési műhelyfoglalkozás alkalmai rávilágítottak arra, hogy a közösségi színterekben dolgozó munkatársaknak fontosak a szakmai találkozási alkalmak, melyeken további lendületet, megerősítést kaphatnak munkájuk végzéséhez. A program az ősz folyamán újabb somogyi kistelepülések bekapcsolódásával folytatódik.

Berlik Mari
Radics Natália

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.