Szakmai műhely az együttműködés jegyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A közművelődési szakterület megújult jogszabályi környezetéről, az 1997. évi CXL. törvény módosításairól és az ezzel kapcsolatos aktuális feladatokról 2019. április 24-én, Magyarhomorogon szakmai műhelyet szervezett a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság.

A szomszédos településekről – Ártánd, Csökmő, Gáborján, Váncsod – érkező vendégeket Barabás Károlyné polgármester köszöntötte, kiemelve az önkormányzatok és a helyi közművelődési szakemberek együttműködésének és a feladatok közös áttekintésének fontosságát.

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának 2019. évi tevékenységét és projektjeit Angyal László megyei igazgató mutatta be, majd Képzési helyzetkép, képesítési feltételek a törvény alapján címmel R. Simor Katalin, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság módszertani referense tartott előadást, különös tekintettel a Művelődési Intézet által támogatott képzésekre, amelyek közül várhatóan több is debreceni székhellyel indul júniusban.

A Magyar Falu Program kistelepülések számára nyújtott lehetőségeiről ugyancsak Angyal László beszélt, majd a találkozó a hallottak, látottak megvitatásával, kötetlen eszmecserével folytatódott. A beszélgetésben a települések képviselői beszámoltak saját programjaikról, a résztvevők között felvetődött néhány együttműködési lehetőség is. A szakemberek megállapodtak abban, hogy a szakmai műhely május végén, június elején folytatódik újabb aktuális szakmai kérdések megvitatásával. Megfogalmazódott az a szándék is, hogy egymás rendezvényeit, településeit jobban megismerjék az egymás közelében dolgozó közművelődési szakemberek. Magyarhomorog a továbbiakban is szívesen vállalja a házigazda szerepét, hiszen, mint ahogyan a polgármester asszony mondta, szeretnék megmutatni a vendégeknek a település értékeit, például a helyi arborétumot. Így a következő találkozó egyik fontos programpontja a faluséta lesz.

R. Simor Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.