Szakmai képzés indult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

Az NMI Művelődés Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. által akkreditált Mentorképzés amatőr művészeti csoportok támogatására elnevezéssel, 60 órás közművelődési, szakmai továbbképzés indult 2019. július 9-én Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, mely a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projekt keretében került megvalósításra.

A szakmai továbbképzés helyszíne a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság volt. A képzésben 20 fő közművelődési szakember vesz részt, akik a megyeszékhelyről, illetve a megyében lévő közeli és távolabbi településekről érkeztek, hogy szakmai tudásukat még magasabb szintre emeljék a tanfolyam elvégzésével. A képzések jó hangulatban telnek, melyhez hozzájárul az oktatók és résztvevők közötti interaktív tudásmegosztás.

Az eddigi képzések alkalmával az (amatőr) művészeti közösségek szerepe és hatása a helyi társadalomra – az amatőr művészeti csoport működésének sajátosságaival ismerkedhettek meg a képzésben résztvevő szakemberek.

A következő képzési napokon a mentor, mentorálás és egyéb szervezetfejlesztő/segítő/támogató szerepek – a mentorálás folyamata – konfliktuskezelés és kommunikáció folyamatait szemléltetik majd az oktatók.

A szakmai képzés 2019. augusztus 27-én zárul, melynek során a közművelődési szakemberek tanúsítványt kapnak, illetve olyan tudást, ismeretet sajátítanak el amellyel az amatőr művészeti csoportjaikat kiválóan tudják szakmailag támogatni.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.