Szakmai asszisztens képzés Győr-Moson-Sopron megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság2019. január 17-én 6 megye kollégáinak részvételével lezajlott a VI. Kulturális Közfoglalkoztatási Program szakmai asszisztenseinek első képzési napja. A képzésnek Győrszentivánon, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Ház adott helyet. Szűcs Péter Győr-Moson-Sopron megyei irodavezető köszöntötte a résztvevőket és nyitotta meg a képzést.
Czipperer Zsófia, a Pest megyei iroda módszertani referense előadásában rámutatott az egyre idősödő társadalom problémáira, valamint arra, hogy mennyire fontos az idős korosztály mindennapjainak aktívan, közösségben való megélése. A résztvevők megismerhették az időskori programokat, jó gyakorlatokat. Japánban és Amerikában már nagy hangsúlyt fordítanak ennek minél szélesebb körben való alkalmazására.
„Az érték az, amit az adott közösség értéknek ismer el!” A nap folyamán több előadásban is elhangzott, hogy a fiatal korosztály bevonása mennyire lényeges az értékek megőrzése szempontjából, valamint a hagyományok átörökítése miatt. A közösségi művelődés eszközrendszereiből a gyakorlatban is kipróbálhattak néhányat a résztvevők.
Máhr Zoltán Fejér megyei irodavezető „A hatékony kommunikáció” eszközeit mutatta be a résztvevőknek. A kollégák aktívan vettek részt a mókás nyelvtörők felolvasásában.
A délutáni programban Edelmayer Zsolt, a Komárom-Esztergom megyei iroda módszertani referense az infokommunikációs eszközök megismeréséhez adott hasznos gyakorlati tanácsokat.
„A bizalomépítés az első kulcsmozzanat, a közösség is erre épül.” – ezzel a mondattal kezdte a kulturális gazdaságfejlesztésről szóló előadását Varga Farkas Gyula, a Pest megyei iroda módszertani referense.
A képzés zárásaként Loschitz Ferenc igazgató mutatta be a vendéglátó művelődési házat, a megvalósult programokat és a jövőben tervezett fejlesztéseket.
A képzés egy Komárom-Esztergom megyei látóúttal záródik.