Szabó László évtizedek óta a magyar zenekultúra szolgálatában

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

A Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége 2004-ben megalapította a KÓTA-díjat, mellyel minden évben a nem hivatásos kórus-, zenekari- és népzenei élet legkiválóbb, legelismertebb képviselőit tüntetik ki. Az elnökség a művészeti bizottság, a tanácsadó testület és a szakbizottságok felterjesztései alapján összesen tizenegy kategóriában adományoznak kitüntetést.

Budapesten, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében 2020. január 26-án megrendezett ünnepségen Szabó László zenetanár, népművelő, igazgató, a Figemadár Citerazenekar vezetője több évtizedes, értékek iránt elkötelezett, példaértékű munkája elismeréseként, a magyar zenekultúra szolgálatában kifejtett tevékenységéért mecénás kategóriában KÓTA-díj kitüntetésben részesült.

Szabó László életútját az értékek iránti nagyfokú elkötelezettség jellemzi. A magyar népzenei hagyományok őrzésében, tanításában, terjesztésében játszik kiemelkedő szerepet nyugdíjasként is.

Tarpán a művelődési ház vezetőjeként 28 éven át szervezte, irányította a település kulturális életét. Szakmai nagyságát jól fémjelzi, hogy irodalmi színpad, néptánccsoport, ifjúsági kórus, bábcsoport, fotószakkör is működött akkoriban a településen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Intézet közművelődési osztály munkatársaként, majd vezetőjeként 7 éven keresztül a film- és a képzőművészet mellett főként a népzene és néptánc területén végzett kiemelkedő szakmai munkát. Táborokat, továbbképzéseket szervezett, fáradhatatlanul dolgozott szaktanácsadóként. Szakmai munkájának és elhivatottságának köszönhetően a felpezsdült népzenei élet országosan is példaértékű lett.

A tarpai citerazenekar közel fél évszázados hagyományőrző népzenei tevékenysége ma már a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktárnak jeles szereplője.

Az 1970-es évek „Röpülj páva” mozgalmának hatására 1971-ben alakult (férfiakból álló népdalkörük vezetője Kocsis József, citerazenekaruk vezetője Szabó László) népzenei együttes néven. A két együttes a helyi és a távoli fellépésekben példás összefogással mutatta be összehangolt műsorát, s számos szép sikert ért el. 1994-től kezdve megszűnt a férfikar. Azóta a hangszeresek Bereg Citerazenekar néven szerepelnek – sikert sikerre halmozva. Bemutatkozhattak már Budapesten számos alkalommal. Felkeresték az ország valamennyi régióját. Határainkon túl is gyönyörködhettek játékukban: Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken. De feltették Tarpa nevét a térképre Lengyelországban és Luxemburgban is. Országos minősítésük mindig arany fokozat. Hét alkalommal nyerték el az Arany Páva minősítést, kétszer a Nagydíjat. A Vass Lajos Szövetség versenyei keretében is mindig arany minősítés szereznek. A Vass Lajos Nagydíjat három alkalommal kapták meg. Az együttes 2005-ben KÓTA-díjban részesült.


Fotó: Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége

Szabó László elhivatottságához kétség sem fér, az általa, 1991-ben életre hívott tarpai Megyei Népzenei Fesztivál szervezésében és lebonyolításában, nyugdíjasként is aktívan részt vállal.

Munkáját több alkalommal is elismerték. 1998-ban „Közművelődésért” díjat kapott, majd 2005-ben Csokonai Alkotói díjat, 2008-ban tanári kategóriában KÓTA-díjat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Emlékplakettje kitüntetettje, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Kölcsey Ferenc-díjasa, Tarpa község díszpolgára.

A Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság munkatársai nevében szívből gratulálunk tanár úrnak! Köszönjük a magyar népzenei hagyományok őrzésében, tanításában végzett példaértékű munkáját!

Nagy Edina

 

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.