Sikeres vizsgát tettek a közművelődés szakemberei Szombathelyen

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A Közművelődési és közönségkapcsolati szakember képzés Vas megyei csoportjának mind a huszonnyolc tagja sikeres vizsgát tett 2019. április 24-én. A Győr-Moson-Sopron, Veszprém és nagyobb számmal Zala és Vas megyét képviselő résztvevők között tizenkettő négyes és tizenhat ötös érdemjegyet osztott ki a vizsgabizottság; a csoportból hat fő dicséretben is részesült.

A kétnapos vizsgára való felkészülést negyvenhat találkozási alkalom, három szóbeli és két írásbeli modulzáró előzte meg. A jövő szakemberei készítettek beavatkozási tervet, esettanulmányt, forgatókönyvet és portfóliót; tették mindezt úgy, hogy közben felvérteződtek a szakma ismereteivel, trükkjeivel. Gyakorlott oktatók adták át a legjobb tudásukat és a hétköznapokban szerzett tapasztalataikat az intézményvezetés, forrásteremtés, jogi ismeretek, marketing, rendezvényszervezés, pénzügy és mindenekelőtt, sőt mindenbe beleszőve a közösségépítés terén.

A 2018-ban indult képzésre zömmel olyan tanulni vágyók jelentkeztek, akik érzékenyek a közművelődés ügye iránt. Önkormányzatoknál, civil szervezeteknél tevékenykedve vállaltak aktív szerepet a kistelepülések közösségi életében. Ahhoz, hogy munkájukat folytatni tudják, hogy segíthessék az önkormányzatok törvény által előírt alapfeladatának ellátását a közművelődés terén, minimum középfokú végzettséget kellett szerezniük. Szívvel-lélekkel, legyőzve a földrajzi és az állandó időhiány által előkerült akadályokat, hosszú hónapokon keresztül aktívan jelen voltak a képzési alkalmakon, és a 900 órás képzés online feladatait is gördülékenyen megoldották.

Egymást segítő, hálózatban működni képes közösség jött létre a csoporttagok között, akik a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával új alapokra helyezik és megerősítik kistelepülésük közösségi életét.

Éles Krisztina

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.