Sikeres modulzárás a vasi szakemberképzéseken

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Vas megyében 109 leendő közművelődési szakember teljesítette sikeresen a Nemzeti Művelődési Intézet közép- és felsőfokú OKJ-s képzésein az első modulzáró vizsgák követelményeit.

A résztvevők többsége pályakezdő, vagy egészen más munkakörből érkezett erre a szakterületre, ezért a modulzáró feladatok teljesítése számukra fontos mérföldkő. Most először kellett vizsgakörülmények közt bizonyítaniuk, hogy képesek a helyi közösségek és lakosok érdekeit szem előtt tartva közművelődési szakemberként gondolkodni. Ehhez hozzátartozik a település alapos ismerete, a helyi “lámpás” személyekkel és döntéshozókkal folytatott megfelelő kommunikáció, a szakterületi törvényi előírások betartása, és a megtanult szakmai módszertani ismeretek alkalmazása, kiegészülve az oktatók személyes tanácsaival, tapasztalataival, és az általuk közvetített szakmai szemlélettel.

A dolgozatok elkészítése során a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának módszertani munkatársai segítették a résztvevőket a leadási határidő utolsó percéig, és még azon túl is minden szaktudásukkal. Az így megírt beavatkozási tervek a komplex szakmai vizsgára még kiegészülnek a hátralévő képzési alkalmak során elsajátított ismeretekkel. Az első modul teljesítését igazoló vizsga célja, hogy a végeredményben elkészült esettanulmány a képzési követelmények teljesítésén túl gyakorlati hasznára is váljon a vasi kistelepüléseken dolgozó szakembereknek, és még évekig működésük alapjául szolgálhasson. Ezért kap akkora hangsúlyt, hogy a résztvevők a dolgozatban valós helyzetkép alapján valós társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet, reálisan elérhető rövid és hosszú távú célokat határozzanak meg, melyeket az általuk választott szakmai módszerek alkalmazásával el tudnak érni.

A félidőhöz közelítő Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretein belül megvalósuló képzések résztvevői hamarosan kontakt képzési alkalmakon alakíthatják tovább az eddig kialakult személyes kapcsolataikat és együttműködéseiket, miközben egy sokkal teljesebb képzési élmény részesei lehetnek.

Földesi János

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.