Selyembojti Csicsergők

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet IV. Pajtaszínház programjának felhívására Hajdú-Bihar megyében, a mintegy 500 főnyi településen, Bojton alakult 2018 nyarán amatőr felnőtt színjátszó csoport. A csoport teljesen új formáció, egy fő kivételével korábban senki sem foglalkozott színjátszással, irodalmi színpaddal.

A csoport mentora, Mercs János, a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház színművésze lett, akinek segítségével már tizenkét próbával a hátuk mögött, töretlen jókedvvel készülnek a magyar kultúra napja alkalmából szervezett helyi és a januári budapesti szereplésre a Nemzeti Színházban. A Selyembojti Csicsergők jelentkezését a projektbe elsősorban a megmérettetés, és a településük bemutatása motiválta, valamint nagyon büszkék arra, hogy ők képviselik Hajdú-Bihar megyét a szemlén.

A próbák során a csoport összetétele átalakult, a tagok cserélődtek. Jelenleg csak nők alkotják, akik közül egy fő képviseli a 14 év alatti korosztályt. A tagtoborzáshoz leginkább személyes kapcsolataikat használták, a csoportvezető a település egyik központi helyén dolgozik, és a polgármester is aktív tagja az együttesnek, így személyes találkozások, beszélgetések, invitálások alapján történt a csoporttagok toborzása. Céljuk a jó csapatszellem kialakítása volt, és közösségteremtő, közösségépítő céllal fogtak a „munkához”. Az ismerkedést kezdetben a mentor Mercs János irányította, a közös szerepjátékokkal a tagok jobban megismerhették egymást.

Legelőször helyi történeteket kívánták feldolgozni, de azokat nem találták elég humorosnak, így a mentor segítségét kérve, az ő ajánlásaiból, több darab elolvasása után, mindenki véleményét figyelembe véve, a csoport közösen választott színdarabot, vásári komédiákat.

A program alatt december 10-ig 12 alkalommal jöttek össze próbálni, de tovább folytatják a próbákat a mentor és az Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa segítségével és készülnek a bemutatókra Bojt Község Önkormányzata együttműködésével.

Hermann Attila
Fotó: Mercs János és Hermann Attila

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.