Selyembojti Csicsergők
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei IgazgatóságBojt a Bihari-síkságon, a Kis-Körös bal partján elhelyezkedő, közel 500 lelket számláló település. Az amatőr felnőtt színjátszó csoport 2018 nyarán alakult a IV. Pajtaszínház program felhívására.
Az együttes célja a közösségépítés és a jó csapatszellem kialakítása volt. Színjátszással korábban – egy tag kivételével – senki sem foglalkozott. A próbák során a csoport összetétele átalakult, jelenleg csak nők alkotják, akik közül egy fiatal képviseli a 14 év alatti korosztályt. Érdekesség, hogy a tagok között van két anya-lánya páros is.
A sikeres toborzáshoz nagyban hozzájárult a csoportvezető személye és az a tény is, hogy a polgármester is színpadra lép. A Selyembojti Csicsergők jelentkezését a projektbe elsősorban a megmérettetés és a településük bemutatásának lehetősége motiválta. Nagy lelkesedéssel készülnek Budapestre a Nemzeti Színházba. Települési bemutatójuk kapcsolódva a magyar kultúra napjához, 2019. január 24-én, 16.00 órától a helyi művelődési házban lesz.
Hermann Attila