Roma közösségek fejlesztése és társadalmi felzárkóztatása Tolna megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

Roma közösségek fejlesztése és társadalmi felzárkóztatása Tolna megyében című program kezdődött Sárszentlőrincen és Gyulajon.

Demény Károly polgármesterrel, Boda Ildikó könyvtárossal, Karl Jánosné Csepregi Erzsébet evangélikus lelkésszel a Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatósága módszertani referensei egyeztettek Sárszentlőrincen a program megvalósításáról. A roma közösségek építését célzó program keretében 2019-ben településenként 5 alkalommal érzékenyítést folytat az igazgatóság annak érdekében, hogy a csoport tagjaiban felkeltsék az érdeklődést az amerikai fűzvessző termesztésére és a későbbiek folyamán a megtermelt vessző feldolgozására, a fonás technikai elsajátítására. Gyulajon Selmeczi László polgármesterrel és Hetényi Katalinnal az önkormányzat munkatársával hasonló egyeztetés történt, ezután pedig mindkét településen kezdetét vette a folyamat.

Sárszentlőrincen és Gyulajon is, több mint 10 fő volt jelen az első találkozók alkalmával,  ahol a program első részében játékos feladatokkal történt az ismerkedés, ráhangolódás, majd közösen elkészült a projekt SWOT-analízise. Mindkét településen pozitívan fogadták a programot és a résztvevők lehetőséget látnak benne életük jobbítása érdekében.

A program második felében Csibor István szakember tartott előadást a fűzvessző termesztésről, a megtermelt vessző értékesítésének, feldolgozásának lehetőségeiről. A szakember mindkét településen felajánlotta segítségét a vesszőtermesztés beindításához és a termesztéstechnológiai ismeretek átadásához.

Tóth Györgyi

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.