Részpróbák és kitartó lelkesedés: épül a Jáki Pajtaszínház
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei IgazgatóságA Pajtaszínházi Program lehetőség a községeknek, a falvaknak az értékteremtésre, saját értékeik és önmaguk megmutatására. Erre a meg-, és bemutatásra készülnek Jákon Vas megyében is.
A munka elkezdődött, megszületett a darab, elkezdődtek a próbák. A lehetőségek azonban a járványhelyzet miatt, korlátozottak.
A társulat lelkesedése, kitartása példaértékű. Megtörtént a darab elemzése, áttekintése. Túl az olvasópróbán, a rendelkező próbákon és az emlékpróbákon, majd a folyamatot a járvány félbeszakította. Ez nem jelentette a munka leállását. Az online térben és részpróbák segítségével halad a felkészülés, készül a darab. Tudja a közösség, hogy a részek aztán egésszé szervesülnek, létrejön az egység.
A színházi műfaj csak úgy, mint a közösségépítés, jelenlétet kíván. Akciókkal és interakciókkal, gesztusokkal és mimikával, a rendezői utasítások közvetlenségével, esetleg a rendezői előjátszással valósul meg. Ettől a lehetőségtől jelen pillanatban a csoport tagjait a pandémiás helyzet elzárta, ám ami a legfontosabb, az építkezés, a darab építése folytatódik.
Nem véletlen az építés, építkezés szóhasználat, hiszen a bemutatandó színdarab is erről szól: a jáki katedrális építéséről. A történet korokon átívelően a színház eszközeivel mesél a csodálatos épület létrejöttéről. Nem száraz, unalmas tényeket sorol, illetve jelenít meg. Jellemzője a fordulatosság, a változatosság, jelen van benne a humor és az érzelmi szál is.
Korai volna többet mondani, titkokat elárulni. Reménykedni azonban szabad és kell, hogy az EMT-E-19-0115 pályázati azonosítószámú Támogatói Okirat alapján nyújtott támogatásból megvalósuló darab „igazi” próbákon – gesztusokkal, érintésekkel, valóságos mozdulatokkal – örvénylik tovább „A katedrális árnyékában”. A jáki színjátszók pedig mihamarabb megmutatatják saját közösségüknek a mentor Szabó Róbert Endre és a megyei igazgatóság munkatársa Bognár Alexandra szakmai iránymutatásával és segítségével létjött darabot. Végső cél pedig a Nemzeti Színház deszkái.
Bognár Alexandra