Rendhagyó órák a közösségszervezés alapszakról

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága a 2020-as évre vonatkozóan interaktív pályaorientációs előadásokat szervez a megye középfokú oktatási intézményeiben. A rendhagyó óra keretében ismertetésre kerül a közösségszervező alapszak, annak szakirányai és a szakképesítéssel betölthető pozíciók.

A Nemzeti Művelődési Intézet tevékenységén belül a közművelődési alapszolgáltatások ellátását és a települési értéktárak létrehozásának támogatását, az identitás,- és az összetartozás tudatának erősítését mutatják be. A célcsoport bevonása a hungarikum totóval és a megyei igazgatóság munkatársai áltál összeállított megyei értéktár keresztrejtvénnyel valósul meg. A közösségépítés jó gyakorlata pedig a Komatál Program bemutatásán keresztül lesz látható.

A november végi, december eleji időszakban Békéscsabán a Pályaorientációs Családi Napon, valamint Mezőberényben, Battonyán, Gyomaendrődön, Orosházán, Békésen és Gyulán tartja meg pályaorientációs alkalmait a Békés Megyei Igazgatóság.

Varga Ágnes

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.