Regösök ünnepe Debrecenben

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

„Hajtsuk a régi törvényt!” címmel jelent meg a debreceni regölés 25 évét bemutató kötet Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere kiadásában, a Motolla Egyesület-Debrecen tagsága és Rózsa Péter biogazda támogatásával. Ebből az alkalomból 2018. március 7-én sajtótájékoztatót tartott Dr. Mazsu János, a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke; Jantyik Zsolt, a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság elnöke; Gyöngy Péter, a Motolla Egyesület- Debrecen elnöke; Buka László, a Debreceni Regös csapat alapítója és Bárdosi Ildikó a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában.

Mint Mazsu János elmondta, a Debreceni Regösök negyedszázados tevékenységének elismeréseként a Debreceni Értéktár Bizottság 2017-ben felvette a helyi értékek közé a debreceni regösök hagyományátörökítő munkásságát, valamint a regölés hagyományát, az év végén pedig a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság emelte be a megyei értékek sorába a debreceni regöshagyomány-éltetést. Jantyik Zsolt hozzátette, a nemzeti értéktárba is továbbítják a különleges debreceni hagyományt.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a kiadvány tartalmazza a Debreceni Regösök által énekelt ősi regös dallamokat, a regöléshez kapcsolódó köszöntőket és a mitikus szarvas alakját megidéző verseket is. Az értelmező könyvecskében néhány alapvető tanulmány mellett megtalálhatók a debreceni regölés dokumentumai, valamint a CD-n hallható szövegek.

A könyv megjelenése kiemelkedő esemény nemcsak a „regös csapat” és a Motolla Egyesület-Debrecen életében, hanem fontos az értéktárak működése szempontjából is, hiszen egy közösségi jó gyakorlat élő példája: egy közel húsz éve működő közösség lényegében saját erőből – egyesületi és egyéni támogatások – valamint sokak önkéntes munkája révén hozott létre egy ilyen számottevő értéket.

Gyöngy Péter a mikroközösségekről, mint az értékek menedékéről beszélt, amelyek mint fogalmazott, az embert emberré teszik. Buka László a regölés alapvetően férfias minőségét emelte ki, míg Bárdosi Ildikó – aki részleteket is adott elő a kötet hangzóanyagából – arról nyilatkozott, hogy nőként hogyan érzi magát a regösök között. „Egy lépést hátralépve, ráhagyatkozni a férfira és engedni, hogy tegye a dolgát – bár nem efelé megy a világ –, ez a női lét ősi megélése” – mondta.

A Belvárosi Galéria, mint a sajtótájékoztató helyszínének megválasztása sem volt véletlen: itt látható az Újraírt népművészet című kiállítás, amely a tavaly elhunyt Makoldi Sándor festőművész nagyhatású munkássága előtt tiszteleg. A szerkesztők a könyvet az ő emlékének ajánlották.

Simor Katalin

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.