Projektzáró Bőben

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A „Gazdálkodjunk közösen a jövőnkkel!” című projekt értékelésére, az eredmények megbeszélésére került sor Bőben az adventi gyertyagyújtást megelőzően. A programot a helyi értékekből összeállított gazdag kiállítási anyag színesítette.

A záróprogramot Kuglics Gábor módszertani referens nyitotta meg, aki felidézte az elmúlt hónapok közösen átélt eseményeit, az elvégzett feladatokat. Tőle Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának vezetője vette át a szót, aki elmondta, hogy csak a projekt zárul le, az együttműködés nem, egyúttal megköszönte Hajós Attila polgármesternek és Jákó Melinda közművelődési szakembernek a helyi szervezőmunkát, az aktív részvételt a programban és a sok-sok ötletet, amely az igazgatóság módszertani támogatása mellett a község közösségi életének fellendülését segítheti elő.

Jákó Melinda, a bői közösségi színtér munkatársa részletesebben szólt a projekt állomásairól. Fényképeken mutatta be a közösségi tervezés egyes alkalmait, majd ismertette a nyáron elvégzett kérdőíves településfeltárás főbb eredményeit. Elmondta, hogy ezt a felmérő munkát jövőre is folytatni kívánják, hogy a közösségfejlesztő munka lakossági támogatottsággal bírjon. Beszámolójának a konklúziója az volt, hogy az eddigi közös tervezés alapján új közösségeket, civil szervezeteket kívánnak létrehozni, amelyekhez már megtalálták az önkénteseket is. E szervezetek pedig településfejlesztő tevékenységet is végeznek majd, így például padok, mint kisközösségi találkozási helyek telepítését.

A záróprogramon a helyi önkormányzat és önkéntesek gyűjtőmunkájának eredményeként helyi értékekből nyílt kiállítás. A hagyományos készítésű húsipari termékektől kezdve a horgolt díszeken át a régi használati tárgyakig, fotókig terjedt a tárgyak palettája. A közelgő karácsonyra tekintettel mézeskalács díszeket is láthatott a közönség, az egészségmegőrzés jegyében pedig egy őstermelő a homoktövisből készült termékeit mutatta be. A program zárásaként a 25 éves Bői Női Kar lélekemelő adventi koncertjére került sor.

A közösségi színtérből a Fő térre vonultak a jelenlévők, akikhez további falubeliek csatlakoztak. Bő község adventi koszorúján a második gyertyát Éles Krisztina gyújtotta meg, majd a Bői Női Kar adott elő egy karácsonyi dalt. A résztvevők forralt bor és forró tea mellett, a karácsonyi fényben úszó templom és betlehem mellett még sokáig beszélgettek.

Kuglics Gábor

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.