Projekttervezés rejtelmei a vasi „Metszésponton”

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Feladatfinanszírozás, fenntarthatóság, rendszerszemlélet – mind olyan fogalmak, amelyeket nem lehet elég sokszor hangsúlyozni, és amelyek értelmezése előadások hosszú sora után sem lehet egészen teljes. Ha azonban a közösség jólétének megerősítésére tervez a közművelődési feladatellátó egy-egy alapszolgáltatást; azt legcélszerűbb a közösség bevonásával, jó gyakorlatok megismerésével és a rövidtávú eredmények egymásra épüléséből hosszútávra előrevetíteni.

A Vépi Művelődési Ház és Könyvtárban 2018. augusztus 30-án a „Metszéspont” műhelyben probléma- és célfáról, indikátorokról, hatásvizsgálatról, monitoringról, kontrollingról, eredménymérésről és minden, a helyi társadalom aktivitását elősegítő program tervezéséről beszélgettek a Vas megyében tevékenykedő közművelődési szakemberek, polgármesterek, civil szervezetek képviselői, Hutflesz Mihály vidékfejlesztési szakember moderálásával. A negyedik alkalommal megrendezett szakmai egyeztetés a Művelődő Közösségek Nyugat-Magyarországon – EFOP – 3.7.3.-16-2017-00150 támogatott projekt keretében valósult meg.

A fórum állandó résztvevői és a csatlakozó érdeklődők a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény és a közművelődési alapszolgáltatások, valamint a közművelődési intézmények és a közösségi színterek követelményeiről 20/2018 (VII. 9.) EMMI rendelet tükrében fogalmazták meg a közösségfejlesztő „híd” szerepét az emberek, valamint a múlt és a jövő között.

A nap témája az egész életre kiterjedő tanulás feltételeinek biztosítása volt; az alapszolgáltatásnak való megfelelésben rejlő kihívások, kérdések elemzése az infrastruktúra megteremtésétől, igényekhez igazodó fejlesztésétől, a hasznos tudásátadás meghatározásának módszertanán át a mentális egészség megőrzését, az életminőség javítását szolgáló fejlesztési folyamatok megismeréséig, jó példák, és az egymástól tanulás útján.

A hozzászólók egyetértettek abban, hogy az iskolán kívüli tanulási formák szervezésével a résztvevők kiteljesedését, az egyén fejlődése által, a közösség haladását és összetartását kell és lehet erősíteni.

Éles Krisztina

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.