Pódiumbeszélgetés Komárom-Esztergom megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának szervezésében 2021. március 11-én megvalósult az első online pódiumbeszélgetés a közművelődésről.
Ez alkalommal Filmek és közművelődés témában beszélgetett Cserteg István, a Komárom-Esztergom megyei filmek kutatója, a Peron Tehetségközpont társalapítója, ifjúsági- és közösségépítő szakember, valamint Pákai Ernő, A Vértes Agorája Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon vezetője és filmplakátok gyűjtője. Szakmai hozzászólóként Kákonyi Gellértet, a nyergesújfalui Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a 10-es mozi vezetőjét kérték fel. Az eszmecserét elsősorban a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programba (KFKP) újonnan belépett Komárom-Esztergom megyei kollégák számára rendezte meg az igazgatóság.
A beszélgetés során Cserteg István beszámolt kutatómunkájáról, miszerint a települések aktív közreműködésével összegyűjtötte a megyében 1917 óta forgatott filmeket. Jelenleg 222 filmet ismerünk, amelyekről kiadvány is készül a közeljövőben. Ennek kapcsán a beszélgetés során indítványozta a forgatási helyszínek közismertté tételét és emlékművek állítását, mely gazdagítja az élményt és az ismereteket, valamint jó kulturális felhajtóerő lehet a települések szempontjából. Klubvezetőként a filmklubok közösségi célú funkcióját jól igazolja számára az előadásai iránti érdeklődés és a résztvevők aktivitása.
Pákai Ernő javasolta a filmklubot létrehozni kívánó kollégáknak, hogy kezdetben pályázzanak a Nemzeti Kulturális Alap kiírásaira. Alternatívaként említette a József Attila Megyei Könyvtár KSZR rendszerét, melyben ingyenes filmvetítésre van lehetőség, valamint a Magyar Nemzeti Filmintézet film felújítási programját. Részletesen bemutatta azt is, hogy a filmvetítésnek milyen előkészületei, háttérmunkái vannak, amihez jó szervezői csapat is szükséges. Kákonyi Gellért szerint a jelenleg fennálló veszélyhelyzet jó lehetőség arra, hogy átgondoljuk a működést, terveket szőjünk a jövőre. Nyergesújfalu városban található az ország legkisebb, 48 férőhelyes mozija, melynek újranyitásán túl kertmozit is terveznek.
A filmklubok célja a közösségi moziélmény megteremtése. A szakemberek mindhárman egyetértettek abban, hogy a filmek kapcsán bármelyik korosztályt meg lehet szólítani. Filmklubok létrehozásakor jó ötlet lehet akár a helyben forgatott filmek vetítése vagy, a filmvetítést megelőzően a településen élők bevonásával készített kisfilmek lejátszása. A hallgatósággal megosztották azt is, hogy tapasztalataik alapján a nézők kiemelten kedvelik a magyar filmkultúrát. A közművelődési szakembereket a filmklub indítása terén hamarosan Cserteg István kutatómunkájából, a Komárom-Esztergom megyei 222 filmről készült kiadványa is segíti, emellett természetesen a pódiumbeszélgetés három vendége is felajánlotta szíves segítségét az elhivatottak számára.
Mert, ahogy Pákai Ernő mondta:
„Motiváljon az, hogy amit láttál és tetszett, azt megismertesd másokkal is!”
A következő alkalommal Kistelepülések és közművelődés témában beszélget majd Gyermely és Baj közművelődési szakembere, melyet 2021.03.18-án hallgathatnak majd meg az érdeklődők.
Somogyi Zsuzsanna, Edelmayer Zsolt