Partneri találkozó az Új Nemzedék Közösségi Térben

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság

2018. február 19-én partneri találkozót tartottak a Művelődési Intézet szakmai partnere, az Új Nemzedék Nonprofit Közhasznú Kft. közösségi terében Tatabányán. A találkozó célja a szervezet és partnerei 2018. évi programjainak, tevékenységének összehangolása, a közös célok megfogalmazása és az együttműködés elősegítése volt.  

A megbeszélésen részt vettek – többek között – A Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodája, A Vértes Agorája, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, a Zöld Sziget Kör, a komáromi Mag-Ház, a Kós Károly Közösségi Központ, valamint a 72 Óra Kompromisszum Nélkül szociális önkéntes akció képviselői. A résztvevők javaslatot tettek előadók személyeire az Új Nemzedék első félévben megtartandó tematikus előadásaira. Ezek között szerepelnek az esélyegyenlőséget, a tehetséggondozást vagy a virtuális valóságot, de ugyanígy a pénzügyeket, az idegen nyelvi ismeretek fontosságát vagy a Családok Évét érintő témák.

Egy másik fő téma a megyén belüli mobilitási programok szervezése volt, melyek keretén belül két kiválasztott település diákjainak adnak lehetőséget arra, hogy egymáshoz ellátogatva megyei értékeket és jó példákat ismerhessenek meg.

Az ifjúságszakma és a közművelődés együttműködésére a Művelődési Intézettel közösen szervezett események nyújtanak lehetőséget. Ezek egyikeként 2018. április 3-án Oroszlányon valósul meg a Műhelybeszélgetések „sokszemközt” című szakmai fórum az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtárral együttműködésben. Bakonyszombathelyen pedig a Művelődési Intézet Komárom-Esztergom megyei irodája működik majd közre az önkormányzat és az Új Nemzedék szervezésében megvalósuló tehetségválasztóban.

Az Új Nemzedék Központ a Családsegítő Szolgálattal együttműködésben is szervez az ifjúságot segítő, támogató programokat. Ezek egyikeként közösségi terük már társasjátékbarlangnak is adott helyet, emellett a két szervezet a gyermeknapi programok közös lebonyolítását szervezi, melyen a résztvevők óriás társasjátékot játszhatnak, expedíción vehetnek majd részt, valamint kötélen egyensúlyozással ügyességüket is kipróbálhatják a szabadban. Mindezek mellett a Családsegítő Központ önállóan megvalósított programjairól szóló tájékoztatóra is sor került.

A folytatásban A Vértes Agorája ifjúsági programjainak ismertetése és az együttműködés lehetőségeinek egyeztetése következett. Ennek részeként tartották február 23-án az Agora Fórum első ülését, melyen az NMI Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodája és az Új Nemzedék Központ is képviseltette magát. Az eseményen az Agora szakmai munkatársai betekintést nyújtottak a tavalyi év eredményeibe és az idei évre tervezett programjaikba, valamint a Hagyomány és megújulás a közösségi művelődésben elnevezésű nyertes pályázatnak a helyi közösségi fejlesztést a következő három évre lehetővé tevő elemeibe. Az ifjúsági programok sorában, egyebek mellett szó esett az Új Nemzedék rendezvényéről, a Rólad szól című, közéleti témákban tartott panelbeszélgetések következő alkalmáról, valamint az Erasmus+ programról.

Az Új Nemzedék a fiatalok pályaválasztását is segíteni kívánja, lehetőséget nyújtva számukra új szakmák megismerésére; az őszre a Gyermelyi Tésztagyárba tervezett látogatás során a résztvevők az ott zajló munkálatokat és a dolgozók feladatait kísérhetik figyelemmel.

A következő partnerségi találkozó alkalmára 2018. március 19-én kerül sor.

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.