Pályázatírás és stratégiaalkotás a közösségi tervezés folyamatában Vas megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Az Ifjúsági Honismereti Műhelysorozat keretében pályázatírást és stratégiaalkotást előtérbe helyező foglalkozásra került sor Káldon 2019. november 14-én, amelyen részt vettek a „Gazdálkodjunk közösen a jövőnkkel!” című projekt tagjai is.

A résztvevőket Kuglics Gábor módszertani referens köszöntötte, majd átadta a szót a felkért műhelyvezetőnek, Nagy Zsoltnak. Egy bemutatkozó kör után a résztvevők a szakember számára összefoglalták az eddig megtett út mérföldköveit, majd elkezdték a napi munkát.

Elsőként egy kis elmélet hangzott el: Nagy Zsolt a stratégiaalkotás fontosságáról beszélt, majd a projekttervezés első állomásaként nélkülözhetetlen SWOT-elemzést beszélte meg a jelenlévőkkel. Ezt kiscsoportos munka követte: 3 csoportban végezték el a lakóhelyük értékelését, majd közösen megbeszélték és kiegészítették az elhangzottakat.

A következő elmélet a Gantt-diagramról szólt. Ez alapján újra kiscsoportos munka következett: a három csoport – a korábbi közösségi kérdőívezés kiértékelését alapul véve – egy-egy-projektötletet dolgozott ki a Gantt-diagram alapján. Az egyik csoport a település lakóközössége által telepítendő padokra talált ki egy 4 hónap időtartamú projektet. A második – a település polgármesterét és alpolgármesterét is magába foglaló – csoport egy nagyobb volumenű fejlesztést, az óvoda konyhájának felújítását tervezte meg, amelynél szintén igénybe vennék a közösség tudását, munkáját és előtérbe helyezték a projekt közösségi hasznosulását. A harmadik csoport pedig egy színjátszó kör létrehozásának 4-5 hónapos folyamatát dolgozta ki a premierig bezárólag.

Mindhárom terv megvalósítása széles körű támogatottsággal bír a lakosság részéről. E projektekhez a következő kiscsoportos körben részletes költségbecslést is készítettek.

A foglalkozás végén a műhelyvezető szakember és a Művelődési Intézet módszertani referense konkrét pályázati kiírásokat ismertetett, amelyekre a kidolgozott projekttervek beadhatók.

Kuglics Gábor

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.