Pályaválasztási börze Gyulán – A közösségszervező szak népszerűsítése Békés megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság2019. október 21-én zajlott pályaválasztási börze az Erkel Ferenc Művelődési Központ és Múzeum Nonprofit Kft. épületében, Gyulán. A Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága a közösségszervezés BA szakot népszerűsítette.
A Gyulai Ifjúsági Központ szervezésében került megrendezésre a pályaválasztási börze Gyulán, ahol a továbbtanulás előtt álló fiatalok szervezett keretek között informálódtak a környékbeli középiskolák széles kínálatáról, és a továbbtanulással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról is, előadások formájában. Közel 20 kiállító és több mint 300 gyermek vett részt az információs napon.
A Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai a közösségszervező alapszakot népszerűsítették a fiatalok körében. Az érdeklődők, a színes szórólapok által a szakirányok mellett tájékoztatást kapnak a szakot oktató felsőoktatási intézményekről, illetve a ráépülő mesterképzésről is. A Békés Megyei Igazgatóság tevékenységének bemutatása után hungarikum totóval és a hungarikum keresztrejtvénnyel várta a fiatalokat, melyeket szívesen töltöttek ki egyénileg és csoportosan is.
Varga Ágnes