Pajtaszínház alakul Biharnagybajomban!

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezésére 2020-ban színjátszó csoport alakul a Szűcs Sándor Művelődési Házban, Mercs János, a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház színművészének mentorálásával. A szervező munka szeptemberben meg is kezdődött a településen és már több érdeklődő is jelezte, hogy szívesen részt venne a közös színjátszásban.

Több dokumentum és fotó is bizonyítja, hogy a századfordulótól kezdve nagy hagyománya volt Biharnagybajomban a műkedvelő előadásoknak. Nemes Antal a Bajomi Életképek az 1930-1940-es évekből című könyvében így ír erről az időszakról: „Visszatérve a téli időszak jellegzetességeire, közöttük is első helyre kerültek a nagy bálok, sorban utána – de sokszor vele együtt rendezve – a színjátszás, akkori nevén műkedvelő előadások. Ebben aztán műsorra került mindenféle, „A vén bakancsos és fia a huszár”-tól az „Én és a kisöcsém”-ig, és számtalan kabaréjelenet. […] Az előadásokra igényes meghívók készültek, amely a színlapot is tartalmazta. […] Hertelendy állomásfőnök kitűnő érzékkel és képességgel hozott össze egy kis kultúrcsoportot, és valóban válogatott műsorral leptük meg a nézőközönséget.”

 A csoportba szeretettel várják azokat a helybéli lakosokat, akik szívesen lennének egy műkedvelő közösség tagjai, valamint saját maguk, szeretteik és közösségük öröméért szeretnének együtt játszani, miközben tovább éltetik az adott közösséget, és ezáltal gazdagítják és táplálják a helyi kultúrát. A megalakuló színjátszó kör neve Sárréti Pajtások, akik helyi legendák újjáélesztését tűzték zászlójukra. A legfontosabb forrásuk a biharnagybajomi művelődési intézmény névadójának, Szűcs Sándornak a munkája.

„1942-ben, a 2. világháború kellős közepén jelent meg Szűcs Sándor A régi Sárrét világa című könyve. Író és kiadója egy szűk érdeklődői körre számított, és ehhez is igazították a nyomtatott példányszámot. Azonban nem várt dolog történt! Ahogy megjelent, és híre lett a könyvnek, rohamosan fogyni kezdett. Valószínűleg az emberek a háború borzalmai elől szívesen kalandoztak el gondolatban egy romantikus, szabad világ díszletei közé. Szűcs a könyvében nádasban élő pákászok kalandjairól, csárdákban mulatozó betyárokról, elásott kincsekről írt, rendkívül élvezetes, mesélő stílusban. Az emberek közelharcot vívtak a boltokban az utolsó példányokért. A könyvnek nagy sikere lett, Szűcs Sándor országos hírnévre tett szert, és a további kiadások sem sokat várattak magukra.” –írják a Hihetetlen című újság XX. évf. 9. számában.

A program megvalósulását az EMT-E-19-0115 pályázati azonosítószámú Támogatói Okirat alapján nyújtott támogatás biztosítja.

 

Hermann Attila

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.