Ötletek, összefoglaló, az év munkájának értékelése – értékfeltárás
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága szervezésében indult Közösség és média szakkör 12., záró alkalmához érkezett. A foglalkozások egy éven keresztül tartottak és a Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon EFOP-3.7.3-16-2017-00150 számú projekt keretében valósultak meg.
Utolsó alkalmához érkezett a 12 hónapon át tartó Közösség és média szakkör. A résztvevők ezen az alkalmon ötleteket kaptak a tanultak kamatoztatásához. A foglalkozásvezetővel közösen összefoglalták az egy év anyagát, értékelték az elmúlt egy év munkáját.
A résztvevők a foglalkozás folyamán Tóthné Boda Éva módszertani referens segítségével útmutatást kaptak egy értékfeltárás elindításához a településen. Kiemelték az értékfeltárás, értékmegőrzés fontosságát. Felelevenítették közösen, hogy akár a családban, a településen élő lakosság közül kinek milyen munkássága volt, milyen ma már elfeledett szakmával foglalkozott, milyen maradandó például kézműves terméket alkotott. Mindezeket egy értékfeltárás során hasznos lenne megörökíteni, hogy a jövő fiatalsága megismerhesse vagy akár visszatanítás során gyakorlati tudást szerezhessenek.
A szakkörön jelenlevők nagy örömmel tervezték meg településük ilyen irányú megismeréséhez, az értékfeltárás folyamatát.
Epinger Zsanett
Fotó: Epinger Zsanett