Országos Mazsorett Fesztivál és Moderntánc Találkozó Balmazújvárosban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft Hajdú – Bihar megyei irodája a hagyományokhoz híven, november első hétvégéjén, 2017. november 4-5-én 15. alkalommal rendezte meg a mazsorett és moderntánc-csoportok találkozóját Balmazújvároson a Veres Péter Kulturális Központban. A két napon 49 csoport, mintegy 400 gyermek, 62 produkcióval szórakoztatta a teltházas közönséget. A találkozó bemutatkozási lehetőséget biztosított a hasonló körülmények között működő és hasonló problémákkal rendelkező együttesek, iskolai csoportok számára.

A bemutatók alapján az együttes vezetők, pedagógusok szakmai konzultáció formájában segítséget kaptak a zsűri tagjaitól további munkájukhoz. A program 4-én délután ünnepélyes megnyitóval kezdődött a színházteremben, majd 17 mazsorett együttes mutatkozott be három korcsoportban. Másnap, 5-én délelőtt a moderntánc-csoportok 41 produkcióval szórakoztatták az érdeklődőket. Mindkét napon országosan elismert szakmai zsűri értékelte az együttesek munkáját, majd szakmai konzultáció keretében segítséget nyújtottak a további sikeres munkához.

Partnerszervezeteink voltak: a Veres Péter Kulturális Központ Balmazújváros, a Modern Tánc – Játék Stúdió Alapítvány Debrecen, és a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség.

Szabó László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.