Őrségi látóúton az önkéntesség és az ifjúsági honismeret jegyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

2019. október 29-én Szalafőn és Viszákon töltöttek el egy délutánt az Együtt – Önként – Egymásért és az Ifjúsági Honismereti Műhelysorozat tagjai, melynek során a településeken folyó önkéntes és civil kezdeményezésekkel, illetve értékőrző és továbbörökítő tevékenységekkel ismerkedhettek meg.

Az esős időjárás ellenére nagy lelkesedéssel indultak a fiatalok az Őrségbe, hogy megismerjék, milyen önkéntes tevékenység zajlik a térség apró falvaiban. A szalafői faluházban terített asztal várta őket az Őrség jellegzetes gasztronómiai különlegességeiből.

Pfeiffer Tamás az Őrállók Alapítvány képviseletében személyes példáján keresztül hívta fel a diákok figyelmét az önkéntes munka fontosságára. Elmondta: aki ilyen tevékenységet végez, sosincs egyedül, mindig számíthat környezetére. Ez az eszmeiség alapítványuk hitvallása is: mindig legyen egy segítő kéz, közösségben gondolkodjunk, mely nem hagyja tagjait magára.

Ezt követően nyári táboraikról mesélt, mutatott fotókat, amelyek a legnagyobb önkénteseket befogadó események az alapítvány életében. Többféle önkéntes tevékenység végezhető náluk, azonban van olyan, amelyet csak előzetes felmérés után tudnak biztosítani a jelölteknek, mert fizikai erőnlétet is kíván. Szerencsére az önkéntesség rendkívül népszerű a középiskolások körében, többen egyetemistaként is visszajárnak Tamásékhoz.

E táborokban nagy hangsúlyt kap a magyar nemzeti értékek és hagyományok megismertetése a résztvevőkkel. Ezt a munkát már egészen fiatalokkal elkezdik, a legtöbben visszajáró táborozóvá válnak. Ez azt jelzi, hogy a fiatalok életre szóló élményeket és értékrendet kapnak az ott töltött idők során. A szülőktől is pozitív visszajelzéseket kapnak a gyermekeik fejlődéséről, jellemének változásáról.

Lugosi Arnold, Szalafő polgármestere a település bemutatásán túl azt is hangsúlyozta, hogy mennyire fontos az autentikus falukép megőrzése és ezzel együtt az értékőrzés. A település nyaranta a turizmus középpontjává válik a térségben, az önkénteseknek pedig óriási szerepük van az ebben való segítségnyújtásban, hiszen sokszor megháromszorozódik a lakosságszám. A település első emberének tájékoztatója után egy kötetlen beszélgetés alakult ki, amiben az értékválságról, a népi hagyományok továbbadásának nehézségeiről, a fiatalok megszólításának lehetséges módjairól cseréltek eszmét a helyiek és a vendégek.

A látóút következő állomása Viszák volt, ahol Berkes Miklós, a közösségi színtérben tevékenykedő szakember megmutatta a fiataloknak a Dunántúlon méltán híres gyönyörű és korszerű épületet. Számtalan programjukhoz ők is várják a lelkes fiatalokat. Rengeteg területen kipróbálhatják magukat, akár a színpadi előadások előkészítésében is a kulisszák mögött. A fiatalok érdeklődve hallgatták az OKJ-s képzést jelenleg végző kolléga beszámolóját a település nagy múltra visszatekintő közösségépítő, értékteremtő programjáról, a bagolytúráról.

A kellemes hangulatú délután már sötétedés után ért véget, de a két csoport fiataljai egyaránt hasznosnak ítélték a látóutat, melynek során nemcsak a vendéglátóktól, de egymástól is tapasztalatokat szereztek.

Bognár Alexandra, Kuglics Gábor

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.