Online Közművelődési Szakmai Nap Békés megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei IgazgatóságDecember 3-án sikeresen lezajlott a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatósága által szervezett online Közművelődési Szakmai Nap.
A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programban résztvevők számára tartott esemény a jelenlegi vírushelyzethez igazodva virtuális térben kapott helyet. A szakmai nap programja szerint Csibor Márton megyei igazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd részletes tájékoztatást adott a programban foglalkoztatásba és képzésbe kerülő kollégáink számára. A videokonferencia igyekezett a személyes kontaktus hiányát annak interaktív jellegével pótolni. Lehetőség nyílt a tájékoztató közben felmerülő esetleges kérdéseket, már a megfogalmazódásukkor feltenni, megvitatni ezzel mintegy a műhelymunka jegyeit átörökíteni a szakmai eseménybe.
A program keretében induló képzések első alkalmai december hónap elején esedékesek. Célunk a továbbiakban, hogy a Békés megyei, programban résztvevő személyek képzett szakemberekké váljanak, akik magabiztosan látják el a közművelődési feladataikat, a saját településeiken.
Fajó Attila